Karl May német regényíró klasszikus vadnyugati történetei papírra vetése előtt mindössze egyetlen egyszer járt Észak-Amerikában és akkor sem jutott tovább New York államnál. Könyvei a szó irodalmi értelmében nem különösebben értékesek, regényalakjai papírmasék, hazug, de legalábbis erősen túlzó romantikus ideák megtestesítői. Ennek ellenére rajtam és Adolf Hitler-en kívül milliók kedvelték, kedvelik kalandtörténeteit, és sokunknak az indián szó említésére elsőként Gojko Mitic, a jugoszláv Winnetou napbarnított balkáni  arcéle ugrik be. A Santa Fe-ből (!) származó, mindössze 21 éves Zach Condon - aki tulajdonképpen a Beirut maga – a zenében valami hasonlóan bizarr, látszólag felszínes ám szívvel-lélekkel teli, bájos és szórakoztató dolgot művel. A poros, ördögszekér járta (persze...) Új-Mexikóban ír kelet-európai melankóliát és mediterrán hangulatokat balkáni  lakodalmas- és cigányzenével ötvöző, vokális téren pedig az indie és a sanzon elsőre meglepően hangzó elegyével egyénivé varázsolt dalokat.


Zach tinédzserként lo-fi elektronikával kezdte pályafutását, ennek nyomai még fellelhetőek a 2006-os ragyogó debüt lemez, a Gulag Orkestar dalaiban is. (Ezeknél a részeknél adódhatna riasztó párhuzam a hazai Yonderboi első albumával, ha nem csupán múló pillanatokról lenne szó.) Legtöbbször élő hangszereléssel dolgozik, amelyben csupa népi és klasszikus hangszer kap szerepet, korántsem autentikus összeállításban. Trombita, mandolin, orgona, zongora, ukulele, harmónika és még ki tudja, mi minden szólal meg, legtöbbször a klasszikus 3/4-es (ummcaca...) ritmusra épülve és erre jön Zach kellemes, édesbús, néha kicsit Thom Yorke-ra emlékeztető, ám annak minden szorongását nélkülöző orgánuma. A recept tulajdonképpen az idei  The Flying Club Cup című második nagylemezre sem változott sokat. Tekintve, hogy az épp csak tavaly megjelent Gulag Orkestar kimondottan sikeres lett (európában a legendás alternatív kiadó, a 4AD terjeszti), és a két nagylemez között három EP is napvilágot látott, az új album könnyen lehetett volna egy összecsapott, elbizakodott anyag. Erről azonban szerencsére szó sincs. Az eltérést leginkább az jelenti, hogy a balkáni és kelet-európai hangulatok mellett hangsúlyossá váltak a zenében a francia és mediterrán szentimentalizmus jegyei is. Nagyobb szerepet kaptak a vonósok és a harmonika, a sanzonszerű énekstílus pedig végre megtalálta a neki tökéletesen megfelelő keretet és színt, méghozzá az Eiffel-torony lábainál. A legfontosabb azonban, hogy a dalok ezúttal is remekül eltaláltak. A szívszorító A Sunday Smile, vagy a Párizst kissé a régi hollywoodi filmek hangulatában megidéző Forks and Knives (La Fete) talán Zach eddigi legemlékezetesebb szerzeményei, a Cliquot középrészénél pedig az is világossá vált, hogy Európa ide vagy oda, a Beirut zenéjében bizony benne van a klasszikus amerikai egyetemista alternatív rock lenyomata is. Más hangszereléssel és szabadabbra engedett képzelettel ez a dal a Smashing Pumpkinsnak is jól állna.

Azt persze nem könnyű megfogalmazni, hogy a Beirut mitől működhet egy kelet-európai ember számára is. A tengerentúlon érthető egzotikussága, ám környékünkön nap mint nap hallhatunk hasonló zenét, akár sokkal autentikusabb előadásban, sokkal virtuózabb zenészektől. Biztos, hogy szerepe van annak, hogy Condon egy szimpatikus, karizmatikus pop-előadó: hangi adottságairól már volt szó, külsőleg pedig egy tíz évvel fiatalabb Ville Valo-t kell elképzelni, tehát egy cuki, vékony fiút, akit nemtől függetlenül bárki megkívánhat. A viccet félretéve: a lényeg, hogy a Beirut nem igazi. Egy balkáni ember zenéjébe például akaratlanul is beleszövődnek a rögvalóság hatásai, a vidámság legtöbbször részeg feledés, a szomorúság pedig igazi gyász. Ezzel szemben Zach Condon muzsikája mese, játék, film. Nála a szerelmesek konfettiesőben táncolják végig a fiesztát a gulágon, majd léggömbökbe kapaszkodva repülnek át egy kellemes délutáni sétára a Montparnasse-ra, végül pedig megnézik a naplementét Velencében. Végső soron nincs is ezzel semmi baj. Tehetséges mesélőkre legalább akkora szüksége van az emberiségnek, mint krónikásokra. Hogy elhiggyük a Legnagyobb Hazugságot.

 

aud

9/10

 

 

beirut