A los angelesi székhelyű, műfajában lassan már kultnak nevezhető Sunn O))) legutóbbi anyaga az Oracle. Szellemében tökéletesen tovább vezeti a Black One mérhetetlen setétségét, emellett visszanyúlik az eredeti, klasszikus hangzáshoz is, utat engedve megannyi drone gitártémának, ugyanakkor teret hagyva a szabad, experimentális/kísérletezgetős erőknek, így teljesítve be az általuk keltett komor vadságot. Kiszámíthatatlan, végletekig elnyúzott, monotonon pulzáló, fülledt ridegség árad szerte a három dalból, a gonosz keservének fakasztása közepette. Megszólaltatásában Stephen O’Malley és Greg Anderson mellett még szerepel a kiadványon Csihar Attila - aki újabban rendre társaságukban bukkan fel -, és Joe Preston, illetve Atsuo - akik végzetesen fontos mozzanatok kulcsfigurái -, valamint a második cd-n szereplő Oren Ambarchi és TOS Nieuwenhuizen is.

Sunn O)))

A nyitó tétel, a Belülről Pusztít hosszan vezet be minket egy sötét kör középpontjába. Dark Ambient elemekkel morajlik végig az érinthetetlen fátyollal befedett környezet, amikor a mindenből elmédbe szilárdan vonaglani kezdenek, egyre tisztább formában Csihar szavai: „beléptem – fekete magvát éltetem – felragyog akár egy sötét csillag – kifejlődik végzeted vírusa… érzékeled merre van, de áttetsző – elillan, már ott sincs – vajon meddig tarthat még? – belülről pusztít…” Ezzel a végszóval érkezik meg Joe Preston földbe csapódó, robajló erejű légkalapácsa, mellette a lassan, fokról-fokra kapaszkodó lánc kattan a fogakban, ahogyan feljebb emeli a végtelen kapuknak hatalmas kőlapját, kiszabadítva a gonoszt. Szilárd, törhetetlen erővel feszül most minden démoni akarat, miközben Atsuo sűrű cinjei szivárognak a járatból. Már az Altaron is bizonyította a Boris dobosa, hogy cinsorjázásai és hirtelen közbevágott ütései adnak erőteljes lendületet az effajta kegyetlen légkörű rendnek. Kiszabadítva a lényt, vihar előtti csend borul ránk, elhallgatnak a zajok, de már csak az elénk vetülő árnyékra merünk összpontosítani, és mély hangsúllyal lüktet elménkben minden szava: „démon uraid rád támadnak – sírtemplomaid bebörtönöznek – bálványaid ellened fordulnak – az álarcod lehullt és látlak… én már megismertelek – és lassan a neved is megtudom – felszegezem nyelvem hegyére”. A megnyitott kapun keresztül áramlanak be a már névjegyükké vált drone rezonancia sűrű hullámai a második tételben, az Orakulumban. Egy sötét, spirál alakú járat húz magába egyre mélyebbre, absztrakt vonalak gyűrűznek körbefogva téged, és tágítják elmédnek vágatait, hogy kikeltse benned a torz magvakat. Fojtva földedet, felfalják valódat, és alászállnak árnyuraikhoz, maguk után vonva sötét gondolati megalkotójukat. Kezd széthasadni egykori földi valód, lemállik minden külsőséged, és fekete, fénytelen masszaként zuhansz alá, súlytalan gonoszságod születésében pusztul a jelened. Csihar nyomasztó, érdes bársonyban tekergő, szinte már prózai sorai végig erős bűvöletben tartja figyelmünket, az alattomosan morajló gitárriffeket elfedve.

A lezáró tézis, a HeliO)))sophist már egy kuriózuma a kiadványnak, mivel csak limitáltan, az ausztrál turnén lehetett hozzájutni, ráadásul a Sunn 2005-ös európai turnéjáról való, köszönhetően Oren Ambarchinak, aki összegyűjtötte a már meglévő koncertfelvételeket. Így a felvétel maga az alap, és Attila vokálja lett rárétegezve. A 45perc lüktető sötétsége tökéletesen tükrözi egy O))) koncert audio anyagát, emellett élőben erőteljes, masszív pózokat alkalmaznak, illetve az állandó lézerfények is hozzásegítenek, hogy még inkább magunkban érezzük ama felfoghatón túli, pulzáló, rideg, homályos, absztrakt köröket, amelyben Csihar démoni megjelenése puritánul riasztónak hat. Hosszan elnyújtott drone riffelések, a gitár mélységekben kitartott, könyörtelen, torz morgása jeleníti meg a Káoszt, így uralkodva már csak az éktelen világrend. Csihar, mint ahogyan a Decay2-ben szavalt védái, úgy itt is hasonló súllyal fekteti sorainak jelentőségét.

Sunn O)))

Csak dermedt, mégis vadul kapkodó tekinteted szegezed a mindig változó, egyre vadabb jelenésekre elmédben. Talán ez a befejezés sokaknak fog majd megnyugvást adni, mikor véget ér, mégis, véleményem szerint az effajta kiteljesedésekben mutatkozik meg Sunn O))) elmélyült, sűrű sötétsége. Párhuzamban emellett viszont nem hinném, hogy ezzel a kiadványukkal növelnék már meglévő híveik számát, hasonlóképpen az Altarhoz, bár alapvetően két különböző pontra mutatnak.

Az Oracle egy ismételt tökéletes példája, hogy Greg és Stephen más kiváló zenészek közreműködésével mennyire szélesre tudják kitágítani a zenei sötétség határait, és hogy mindezek mellett, az etalonnak számító hangzásuk, és világuk egy szemernyit sem halványul, inkább felfokozódik, és erőteljesebbnek hat.

10/10

Aaraqweth

Vannak zenekarok, melyek alkotásait az ember nem hallgatja nap, mint nap dacára annak, hogy a kiadvány előkelő helyen szerepel az illető "kedvenc zenéim" listáján. Ezt a jelenséget nem kell magyarázni: hangulatfüggő zenék. Szerintem ebben a halmazban kétféle zenekar van: az egyik csoportban a bandák zenéje jó, tehát ha úgy van kedvem, beteszem az adott lemezt és szimplán hallgatom. Nem történik semmi. Sunn O)))A másik csoport résztvevői annyival tudnak többet, hogy akármilyen hangulata is van az embernek, ha ezeket hallgatja, akkor az adott zenekar képes befolyásolni a hallgató hangulatát. Itt rejlik a tudás.

A Sunn o))) már túl van pár kiadványon, és mint az eddigi lemezeit, úgy az Oracle-t is magasan a második csoportba helyezem. a 2007-es albumon három dal található, bő 80 percben kaphatjuk a sötét, rituális atmoszférát. Az agy a zenekar mögött Stephen O’Malley, aki miután letett már pár dolgot arra a bizonyos asztalra nem igen várunk gyenge lemezt a zenekaraitól. A plusz ezen a lemezen Csihar Attila részvétele. Ennél a pontnál a sötét és rituális jelzők új erőt, új értelmet kapnak. Az Oracle első két dala valamennyire felépített szerkezetűek (persze itt nem a hevimetál dalszerkezetre gondolok), magyar nyelven vannak előadva. a teljesen mélyről jövő gitárhangok, az énekes morgó hangja, a betontörő gép hangja, minden a helyén van. a harmadik dal egy bő háromnegyed órás szerzemény, ami felér az első két dal hangulatával, viszont az előadásmód még aljasabb: mintha egy mocsárból másznának ki valami lények. Szerintem ez a legjobban sikerült nóta a lemezen, de persze az ilyen alkotásokat nem érdemes / nem lehet trekkenként minősíteni.

Mindent összevetve a lemez nagyon erősre sikeredett: mély, hatni tudó, maradandó utazásra invitáló kiadvány. Ha nem is hallgatom nap mint nap, de ha egyszer lejátszásra kerül, sokszor ismétlődik. és fog is.

7/10

kbr

Érdekes dolgot művel manapság a Sunn O))). Míg a tavalyi, Borissal közös lemezükkel, az Altarral megmutatták, hogy a drone irányzaton belül is létezik közvetlen szépség, nem feltétlen kitétel a lélekromboló szándék (aminek a jól megvalósított eredménye persze átvitt értelemben épülésünkre is szolgálhat, sőt), elég csak az Etna fokozatosan felépülő zord, természetes hangfolyamát, vagy a stílus határain táncoló Sinking Belle édesbús, lemondással teli romantikáját említeni. A másik, szintén a szcénával kapcsolatos, furcsa dolog, hogy a Sunn O))) népszerű. Bár relatíve, még így is csak a metal undergroundabbik végére igaz ez az állítás, de akkor is: valószínűleg ők az első drone zenekar, akik ennyire látogatott koncerteket, ilyen eladásokat tudtak produkálni. A kérdés: meddig nem megy át öncélúságba a hozzáállásuk? Meddig jó ez még nekünk? Jó ez még most, 2007-ben, a műfaj fénykora idején is?

sunn O)))

A válasz: igen. Vagy inkább: tűrhető. Elhamarkodottnak tűnhet csak így, minden átgondolást nélkülözve kijelenteni, de már az első szám, a magyar című-szövegű Belülről Pusztít megmutatja, még mindig képesek magukhoz ragadni, és ott is tartani a figyelmünket. Éterien lágy, misztikus sípolással indít, itt-ott csengőket, a távoli háttérből kalapálásra emlékeztető zajokat is hallhatunk. Szinte észrevétlenül úszik be a vokál, Csihar ugyan nem a tőle várható legmagasabb szinten teljesít, mégis, a hörgés és suttogás között lavírozó stílus nagyon jól passzol a szám címéhez, atmoszférájához. Tényleg úgy hat, mintha az emberhez a húsát zabáló féreg beszélne. Ugyanekkor el is érkeztünk az első negatívumhoz: a szöveg, bár vannak jó pillanatai, többségben eléggé elcsépelt. Túl sokat ugyan nem lehet belőle kivenni, mégis, én úgy a felét kihagytam volna, hadd kínozzák csak a hallgatót a háttérből kiszüremlő zajok és sivítások. Apropó zajok: a szám közepe táján szerephez jut egy légkalapács, valamint több, valószínűleg kőműves- és vízvezetékszerelő-munkakörhöz tartozó szerszám, néhány pillanatig egy dob is. Valószínűleg nagy újításnak volt szánva mindez, és meg kell hagyni, tényleg eltalált és szellemes dolog, de az ekkor már egyre kevésbé élvezhető vokálhoz mentségnek bőven kevés. Magához a számhoz azért hozzátesz annyit, hogy ne tekintsük öncélú mutatványozásnak.

Az Orákulum valahogy egyik hallgatásra sem tudott komolyabban megfogni, nyugodtan elfért volna a White 2-n vagy a Black One-on is, leszámítva, hogy azok a lemezek úgy voltak jók és egységesek, ahogy voltak. Szimpla drone riffelés, egyre inkább unalomba forduló vokál, nagyjából ennyivel lehet leírni. Talán ez a lemez leggyengébb pontja, itt jön képbe ismét az a tényező, hogy 2007 van, túl vagyunk már jó néhány Sunn O))) - , és még több drone lemezen: amit két-három éven keresztül még egy egész lemezen át lehetett húzni, az ma már egy számban is sok. Félreértés ne essék, ha a lemez annyira egységes egészt alkotna, mint egy Black One, ahol talán a Báthory Erzsébet volt az egyetlen kiragadható darab, vagy az Altar, ahol a számok egymástól való különbözésének ellenére mégiscsak egyetlen hangulati ív volt jelen, semmi baj nem lenne az Orákulummal sem. Viszont a már említettek hibák mellett pont ez jellemző leginkább a lemezre: inkább három szám, mint egy album. Az utolsó két szerzemény kevésbé tér el egymástól, de akkor sem mondható, hogy azt a bénító erejű összhang, az a mesterien felépített lelki-pszichés offenzíva borulna a hallgatóra, mint az előbb említetteknél. Éppen ezért nem értem, hogy a záró Helio)))sophist-ot minek kellett háromnegyed órásra húzni, nekem az Orákulum élvezhetőbb verziójának tűnik, hossza nem zavaró, csak felesleges, huszonöt-harminc percben elfért volna minden. Talán itt van meg a legjobban a szándék formába öntésének az a precizitása, amit az albumról a legjobban hiányolok. Csihar is összeszedi magát, a középtájtól egyre kérlelhetetlenebbül hullámzik a hangja körülöttünk, nyilván erősen megeffektezve, de itt tényleg hozzátesz a zenéhez, nem is keveset, ahelyett hogy elvenne belőle. Rosszmájú hasonlítgatásként annyit, hogy az Etna vagy a Decay2 működött ugyanígy, fokozatosan erősödő szónikus viharként maga alá temetve a hallgatót, mégsem mondhatom, hogy zavaró mértékben unalmas vagy közhelyes lenne. Háttérzenének mindenesetre tökéletes, bár ez valahol igaz a zenekar majdnem minden művére.

Sunn O)))

Felesleges lenne a stílussal kapcsolatos közhelyekkel dobálózni, vagy akár más zenekarokhoz hasonlítgatni: a Sunn O))) felett eljár az idő, nem tudni, meddig fognak még a közönség feltétlen figyelmére érdemes művekkel előhozakodni. Talán egy kis pihenő kéne nekik, ötletgyűjtés a folyamatos lemezkiadások helyett, vagy ha az nem is, legalább egy magyar koncert. Élőben minden bizonnyal feljavulnának az Oracle legzavaróbb hibái is, amik, bár jelenlétük tagadhatatlan, mégsem tudnak rávenni, hogy lehúzzam a lemezt. Megint csináltak valamit, ami érdekes, ami hallgatható, ami 5-10 meghallgatás erejéig biztosan leköt, viszont ma, amikor a stílusban ennyi újító, azt legmélyéig kimerítő, izgalmas zenekar tűnik fel, addig - pláne a régi albumok fényében - ez mégsem elég a túléléshez.

8/10

yog

kapcsolódó cikkek:

Sunn O))) - Black One

(kritika)

A Subterra kommentárjai

a’ördög:

Aaraqweth írása mindenképp komoly vágásra és szerkesztői munkára szorulna, ebben a formájában pár sor után elveszi az olvasó kedvét a továbbolvasástól. Kár érte, mert a képek eredendően egyáltalán nem volnának rosszak: kissé olyan a helyzet, amikor egy csatár egy bonyolult cselsorozat után, magát több védőn áthámozva a kapu mellé gurít ziccerben. Egyszerűen a gondolatok összetettsége nem párosul kellő nyelvi gördülékenységgel, a nagyon veszélyes többesszám/elsőszemélyek, melyeknek óvatlan használatára már mi is ráfaragtunk néhányszor, valamint az általunk szintén kedvelt és szintén több csapdát magukban hordozó összetett jelző-szerkezetek fogságba ejtik a cikket. Pozitívum a tárgyi alaposság és a nem érdektelen információkban való gazdagság - arra az egyszerű tényre, hogy a második lemez egy koncertfelvétel, itt derül fény egyedül.

kbr fedőnéven tevékenykedő olvasónk a ló túlsó oldalán tanyázik: nem akar sokat mondani, azt a keveset nem is mondja el rosszul, csakhát ez így nem kritika a szó igazi értelmében véve. Egy kötött karakterszámokkal dolgozó, laikusoknak szóló lapban korrekt ismertetőnek lehetne mondani, amennyiben a borzasztóan idegesítő szerintem-attitűdöt pár másodperc alatt felszámolná egy rátermett szerkesztő. (Kedves leendő kritikusok figyelmébe: a szerintem szó használatát legfeljebb három cikkenként egy alkalommal engedélyezi a GESMAPO (Geschmackspolizei) direktívájának legutóbbi, 2004-es kiadása. Mi ennek figyelembevételével dolgozunk.)

Az arany középutat a legjobban yog lőtte be, nem mellékesen ő mutat rá a Sunn O)))-jelenség szerintünk is meglevő achilles-sarkára is. Hozzá kell tenni, a kevesebb itt is több lehetett volna, de ennek a cikknek csak egy kicsivel kompaktabb és kevésbé száraz változata már közel állna az ideális Sunn O))) - Oracle kritikához, aminek a megírására mi azért nem véletlenül nem vállalkoztunk, most már elmondhatjuk.

rtp:

Aaraqweth: Igazán komoly probléma nincsen vele, de sok apróság torzítja az összképet: fárasztóak a hangulatot részletező elemek; a túlzó és halmozó szóképek használata akkor nem problémás, ha az egész cikket erre építjük, alárendeljük a tárgyilagosságot a benyomásoknak, viszont így együtt, és ebben a mértékben nem tartja fenn a figyelmet. Ki lehetne emelni, hogy egyes mondatoknak úgy sincs értelme, ha megpróbálunk elvonatkoztatni, teret hagyni a képzeletnek, egyszerűen felesleges, nem kapcsolódik sehova sem. Akadnak stilisztikai, szórendi hibák, melyek javíthatóak; helyenként elég esetlen a mondatvezetés, mint mikor én ültem először egy versenyautóba, és próbáltam magam átvergődni a pályán. De még egyszer kihangsúlyozom, ezek elsősorban szépséghibák, másodsorban pedig nagyobb odafigyeléssel elkerülhető dolgok, és mint mondottam, nem értékelhetetlen jelen írás.

kbr: Namármost, nincs ember (kritikus) aki a következő ballépésekte ne követte volna el, ezért is merek magam is ilyeneket állítani: kbr egyébként nem túl hosszú (ez amúgy nem gond) cikkének fele teljesen feleslegesen oktatja az olvasót olyan dolgokról, amit feltételezünk maguk is tudnak, óvatosan kell egyensúlyozni a szájbarágás, valamint a hasznos és szükséges információátadás közti vékony peremen. A cikk további részében nem történik semmi olyan, amit egy Sunn o))) recenzió során ne lenne várható, néhány tényszerű megállapításon kívül csak elnagyolt általánosításokat kapunk, így az írás nem érte el célját.

Yog: A 3 cikk közül itt érzem, hogy van mit mondania a kritikusnak, érdekes kérdéseken keresztül vezet át a lemez ismertetésébe. Így ha szeretnék, se nagyon tudnék belekötni, érdekes olvasmány.

#Nothing#:

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy számomra a beküldött cikkek megfogalmazása, kiváló olvashatósága nem elsőrangú kritérium. Természetesen a többi subterrás munkatárs sem kizárólag erre helyezi a hangsúlyt az értékelésnél, de nálam még hátrébb található a formaiság a rangsorban. A hazai nyomtatott metal szaklap szerzőivel sem az a probléma, hogy nem tudnak írni, nem képesek világosan fogalmazni, hanem az, hogy cikkeik többsége lelkes, vagy rosszabb esetben rutinból legyártott ostobaságok tárháza. A hibás zenei szemlélet sokkal frusztrálóbb tud lenni, mint egy-egy helyesírási baklövés, vagy kevésbé frappáns megfogalmazás. Az elfogadható íráskészség még nem adhat okot az ünneplésre, ezzel csupán a minimumot teljesíti a szerző, bár meg kell jegyeznem, hogy hazánkban sok helyen még erre sem ügyelnek az illetékesek. Nincs, aki seggbe rúgná az olvashatatlan, helyesírási- és stilisztikai hibáktól hemzsegő cikkek alkotóit, nincs, aki közölné velük, hogy írásuk jelenlegi állapotában nem alkalmas publikálásra, és addig kényszerítené őket javításra, átírásra, amíg legalább egy minimális szintet meg nem üt a kritika. És persze a legfontosabb dolog is hiányzik: nincs önkritika.

A bekülödött Sunn O))) lemezismertetők esetében elsősorban azt vizsgáltam, melyik tudja legjobban átadni az olvasók számára a Sunn O))) jelenség lényegét.

Aaraqweth: Ha a szerző a Sunn O))) kiadójának hazai terjesztője volna, akkor mindenképpen megérdemelne egy vállonveregetést a zenekar részéről. Ezen az ismertetőn átrágva magát, egy olyan olvasó, aki még életében nem hallott a Sunn O)))-ról alig várná, hogy hivatalos vagy nem hivatalos úton hozzájusson egy lemezükhöz. A cikkből árad a gyermeki rácsodálkozás, egy új zenekar felfedezésének öröme, mintha Aaraqweth a naiv olvasókkal egyetemben még soha nem találkozott volna O’Malley-ékkal. És milyen érdekes, a hibás tartalmi megközelítés hozza magával a hibás formát: kevesebb pátosz, kevesebb képszerű leírás és máris egy jobb kritika lenne a végeredmény. Ekkor még az sem zavarna, hogy Aaraqweth 10 pontra értékeli a lemezt.

kbr: Üdvözlendő, hogy kbr megpróbálta rövidre fogni mondanivalóját, hiszen amennyi újdonságot hoz az Oracle, arról nem lehet hosszasen értekezni. Sajnos a Sunn O)))-ról nem sokat tudunk meg a cikkből, nincs összevetés a korábbi munkáikkal, nincs előretekintés, gondolatok a zenekar jövőjét illetőleg. Továbbá érthetetlen a pontszám annak fényében, hogy kbr "nagyon erősnek" titulálja a lemezt, ráadásul azt írja, hogy sokszor meghallgatható egymás után (erre azért kíváncsi lennék...). Még egy fontos megjegyzés: az utolsó számot nótának minősíteni elég szerencsétlen. Magyar nótákon, úttörő énekeken, esetleg népdalokon kívül másra amúgy sem nagyon illik nótaként utalni, de egy ilyen szerzeményre használni pláne nem adekvát.

yog: Yog írásából végre megtudhatjuk, mit jelent egy Sunn O))) lemez 2007-ben. Mindezt világos, túlzásoktól mentes formában tárja elénk, nincs leborulás a zenekar nagysága előtt, sem óvatoskodás. Bár a cikkből kitűnik, hogy szerzője otthon van a drone stílusban, mégsem megy át okoskodó szakértőbe, ami szintén érett hozzáállásra vall.