A finn Impious Havoc 2002-es megalakulása óta évi rendszerességgel okádja albumait, én viszont csak most találkoztam velük először. A legtöbbet talán az mondja el a lemezről, hogy bár valamiért amerikaiaknak hittem őket, pár perc után felötlött bennem, hogy ezek márpedig finnek, és az Encyclopaedia Metallumot „fellapozva” a megérzés bizonyosságot is nyert. A jellegzetesen szúrós gitárhangzás és riffelés, ami a Satanic Warmaster és a Horna nevéhez köthető elsősorban, éppúgy jelen van, mint az a primitív, könyörtelen és vérszomjas érzésvilág, ami a civilizáltabb, dekadensebb, végső soron európaiabb skandinávokból a viking múlt ellenére is szinte teljesen hiányzik. (Hirtelenjében csak a Sólstafir és az Enslaved korai munkái jutnak eszembe, mint ellenpéldák). Impious Havoc

Ennek a speciális érzésvilágnak gyökere a szovjet-finn téli háború öldöklése, még akkor is, ha konkrétan nem is kerül elő – itt csak a borítón bukkan fel néhány menetelő katona. A téli tájjal azonosuló, annak részévé váló, a természet kegyetlenségével gyilkoló katonák leszűkült tudatállapotának lüktetése ez a zenei világ. Az Impious Havoc műve tartalmazza ezeket a jellegzetes géneket, de ezzel együtt ez nem egy teljesen tipikus mintapéldány. Kicsit szellősebb, lazább, thrashesebb, és még pátosszal telt, de a körítés miatt heroikusnak azért nem nevezhető dallamos énektémák is előkerülnek az egyébként extrém módon primitív és száraz albumon. Semmi különlegességet nem lehet kiemelni ezen felül, de annak, aki szereti a black metalt, alighanem erőlködés nélkül le fog csúszni a torkán. Egy tucatalbum, ami kicsit élvezetesebb a legtöbb tucatalbumnál.

7/10

a’ ördög

Impious Havoc

Aphelion Productions