A Dán Sol azon doom metal csapatok közé tartozik, amelyek elsőre sokkal izgalmasabbnak tűnnek, mint amilyenek valójában. Ha nagyon muszáj lenne, a Beatrik legutóbbi, bár már több, mint két éves Requiem of December lemezével állítanám párhuzamba. Mennydörgő riffek, végsőkig elkínzott, lassú, ingatag szólók, a hallgató rögtön az elején el is dönti, hogy ez aztán nem mostanában kerül ki a lejátszóból, aztán úgy negyed óra múlva mégis, és minden ezt követő nekifutás során pontosan ugyanez az eljárás ismétlődik.

Szó se róla, a Centuries of Human Filth igazán meggyőző erővel rendelkezik, a cím sugallta nyomor és szenvedés képszerűen át-átvillan a zene rétegei közül, majd leginkább egy szenzációhajhász dokumentumfilm érzete marad néhány hallgatás után. Hasonlatos a szituáció ahhoz, mint amikor a természet legjobb szögből elcsípett, lélegzetelállító momentumait közvetítik, miközben egy túlzóan éteri, vagy valami primitív törzsi zenét kevernek alá, csak jelen helyzetben a hangulatot tekintve az inverz hatást kell elképzelni.

Sol

Tehát a Sol-nak igazából nincsen megszámlálhatatlanul sok, vagy égbekiáltó bűne, éppen csak szinte kizárólag az igazán elvetemült doomsterek fogják hallgatni, rajtuk kívül pedig néhány zenebuzi, akik elmondják, hogy remek lemez ez a Let There Be Massacre, de ennek ellenére náluk is hetek óta porosodik a CD állvány többi kiadványa között.

Igazából utálok ilyen provinciális kijelentéseket tenni, de valahogy az amerikaiaknak ez is jobban megy, már amennyiben a doom stílust alles zusammen egzamináljuk. Öreg kontinensünkön ritkaság, akikben kiérezhető a titkos fűszerkeverék, mely élvezhetővé teszi ezt a stílust, de bármilyen nemes, vagy különleges összetevőkkel rendelkezzék is (a Sol esetében a tangóharmónika felbukkanása és roppant primitív használata ez a speciális adalék), legtöbbjük rágós, és íztelen falat marad.

A nyitányon kívül két dal hagyott maga után néhány pozitív benyomást bennem, nevezetesen a Where Angels Rot, és az Era of Decadence, de igazság szerint ezek sem emelkednek ki a többi szerzemény közül, teljesen szubjektív tényezők miatt ragadtak meg emlékezetemben.

Nem lehetetlen szeretni a Let There Be Massacre-t, könnyen elképzelhető, hogy sokaknak ez az apatikus monumentalizmus a szívük csücske, én viszont a recenzió megírása után gyújteményem ritkán hallgatott darabjai közé rejtem.

6/10

rtp

sol.mymusic.dk

Ván Records