Utólag belátom, hogy a lelkesedés íratta velem a bemutatkozó korong kritikájának végére a 10 pontot, manapság már azoknak sem adok, amelyek tán megérdemelnék, soha nem lehet tudni, lényegében úgyis az idő lesz a perdöntő kritérium. Majd egy év elteltével megjelent a Silver ep, (melyről egy büdös nyikkanást nem bírtunk kipréselni magunkból), és Justin előrukkolt azzal a vonallal, ami legjobban megközelítette a 100%-os szintet, ezen belül is a Dead Eyes visszafelé csordogáló hangmasszája, és az azt befejező pofonegyszerű riff váltott ki teljes feszültséget és feloldódást.

A második nagylemezből pontosan ez hiányzik, nincs elég feszültség, és amennyi van van, azt sem kompenzálja kellőképpen Broadrick úr, még a debütnél is homogénebb, ezzel együtt kifulladtabb, talán unalmasabb megszólalást favorizálta a Conqueror-on. Eddig ugye a negatívumokat soroltam, de ennek ellenére nem sikerült rossz szerzeményeket összehozniuk, és éppen az az érdekesség az egész lemezen, hogy a dalok szerkezete és az egyedi hangszeres használat alig változott mióta csak létezik a Jesu, mégis teljesen más hangulatot közvetít, mint az eddigiekben. Ebből a nézőpontból vizsgálva elsősorban a Najda neve ötlik fel, igaz az ő elemi erejüket nélkülözve, de ugyanaz a vakító fényesség és ártatlanság dereng belőlük, akárha egy purgálást végző arkangyal érkezett volna a földre, véget vetve az emberek művének, átadva az irányítást a hatalomvesztett természetnek, hogy akadálytalanul, kihasználatlanul létezzen tovább, míg a teremtő be nem fejezi művét. Erre a természet-közeliségre utalhat a Mother Earth, vagy akár a Medicine is, Justin száműzeti a gonosz emberiséget, megnyitja alattunk a talajt, és mi kiáltva hullunk alá.

jeszu

Valahogy mégsem az igazi a pusztítás, ez a sok pozitív kicsengésű összhangzat és hullám elveszi ennek a képnek az élét, inkább egy furcsa álomra emlékeztet az egész, melyben az embereket fejbekólintotta egy jóindulatú kerub, és ahelyett, hogy az autóikba ültek volna hétfő reggel, vállat vontak és kerteket kezdtek gondozni, egyesek kiültek a házaik tetejére, és csöndesen nézték a vonuló felhőket, nem akartak semmit senkitől, csak törődni önmagukkal. Persze aztán az igazi nap a szemükbe sütött és felébresztette őket, végiggürcölték azokat az órákat, melyeket kénytelenek erre szánni, késő délután mégis szakítottak időt arra, hogy egy pillantást vessenek otthoni növényeikre, és kihúzkodják közülük a meggyökerezett gyomokat, közben elbámészkodtak a fellegeken, úgy, hogy nem gondoltak semmi egyébre. Egy elhatározás fogalmazódott meg bennük; leteszik terheiket, és ezzel a megtisztult szívvel folytatják további útjukat. Másnap bármilyen erősen kapaszkodtak álmukba, néhány kisebb megaláztatás vagy kellemetlenség után nevetségesnek tűnt kiüríteni fejüket, és feledni a sérelmeket, az egyetlen cselekedet, amire képesek voltak, az a világ rombolása, a benne lakó életek megsebzése. Néha azonban akadtak még ilyen álmaik, és emlékeztek. Butaság hinni a többiekben?

A Conquerort egészen biztos jó néhányan fogják hallgathatatlanul enerváltnak találni, és ez teljesen érthető. A gitártémákat, az igazi, jesszusmegfogható riffeket szinte keresni kell, felhívnám rá a figyelmet, hogy érdemes, mert ott vannak, de félénkek, nem akarnak egykönnyen a hallgató fülébe mászni, beleolvadnak a lemez egyszínű keretébe, Broadrick szállongó, gyermekien dísztelen énekébe.

Érdemes szót ejteni még a japán kiadáshoz toldott - egyébként ep-ként is megjelent - Sundown illetve Sunrise című két dalról, melyek önmagukban kitesznek több, mint 30 percet, és bizonyos szempontból jobban megállják helyüket, mint a nagylemez. Szikárabbak, egzaktabbak, mint a Conqueror szerzeményei, alapvetően teljesen Jesu jellegük van, viszont a Pelican zenéje is igen erősen köthető hozzájuk, főleg, ha a 2. nagylemezüket tesszük melléjük, és figyelembe vesszük, hogy utóbbiak jóval összetettebb módon játszanak.

Zárásként meg kell jegyeznem, hogy a kezdetben erős csalódásként ható Conqueror végeredményben egy szimplán jó lemezzé ért meg, amire érdemes, és az élvezhetőség miatt kell is időt szánni, de ha valaki ezt az atmoszférát több energiával, katarzissal kívánja átélni, annak még mindig ott van a Nadja.

8.5/10

rtp

jesu - jesu

jesu official