Nem állíthatjuk, hogy a Warkult termékeny csapat lenne, inkább a fontolva haladók közé sorolhatók, hiszen 2002-es megalakulásuk óta mindössze néhány felvételt hoztak nyilvánosságra. Elsőként a Voices of The Styx válogatáson tűntek fel, majd az Angel Repaer és Fantom zenekarok tiszteletére kiadott tribute-ra került fel két feldolgozásuk, utolsó anyaguk pedig ez a tavaly megjelent próbatermi demó, amely szimplán a Rehearsal 1 címet viseli és meglehetősen korlátozott példányszámban (33 kazetta, 66 CD) érhető csak el. Tehát semmiképp sem vádolható túlzott hírnévre való törekvéssel az egri négyes, melyet az is bizonyít, hogy az idén februári Stygian Shadows fesztivált leszámítva nem tudnék mondani olyan nevesebb koncertet, ahol felléptek volna.

 Ideális black metal underground egy országban sem létezik, azonban van bennem annyi patriotizmus, hogy ne hunyjak szemet a hazai színtér torzulásai felett. A Warkultot hallgatva két gondolat jutott eszembe ezzel kapcsolatban. Az első: súlyos hiba az Aetherius Obscuritas ünneplése, hiszen az a zenekar teljes sebességgel rontott be egy black metal zsákutcába és azóta is ott ragadt. Érte persze nem lenne akkora kár, azonban mostanában egyre több követőt látok, akik szintén vakon rohannak a veszélybe, s nem kizárt, hogy hamarosan ez az életképtelen, semi-melodic-nak nevezett zenei vonulat lesz meghatározó a színtéren. A második: a hiúság és a valóság érzékelésének teljes hiánya, illetve ezek halálos kombinációja. Nemrég egy hazai zenekar fejébe vette, hogy turné keretében fogja leigázni az országot, csak megfeledkeztek róla, hogy az állítólagos profizmus nem elegendő ahhoz, hogy eltakarják vele a középszerűséget. Az eredmény borítékolható volt: a körút hatalmas buktával végződött, s utána kezdődött a szokásos siránkozás, hivatkozás a balkáni állapotokra, az igényes zene iránti kereslet hiányának emlegetése. Bűnbakkeresés napestig, miközben önnön tévedéseiknek köszönhetően európéer feltételek között is állandó csalódás jutna nekik osztályrészül.

              

Visszakanyarodva a Warkulthoz, ugyan egy velük készült interjúból egyértelműen látszik, hogy egyszerű emberekből áll a zenekar, de mégis megvan náluk az elengedhetetlen józan ész, amely megmenti őket az előbb felvázolt nevetséges szituációktól. Szavaikból kitűnt, hogy eszük ágában sincs a műfajt megújítani, vagy kimunkált dalokkal csalogatni a közönséget, ellenben: őszinteség mindenek felett. S a tisztesség mellé már csak vállalható - például AO-szindrómától mentes - zene szükségeltetik, és ezt a követelményt is teljesítik, hiszen primitív, pusztító (raw) black metaljuk nem kelt kínos érzéseket. A demón hallható számokban erős az északi black metal (Darkthrone, korai Gorgoroth, Bathory) hatása, de emelett helyenként még sötétebb nevek merülnek fel a Von és a Blasphemy képében - utóbbinak köszönhetően néhol war metalos íz érződik a dalokban, amit csak üdvözölni tudok. A játékhossz is arányos - 25 perc - ennyit pont el lehet viselni egyhuzamban anélkül, hogy a változatosság hiánya lefárasztaná a hallgatót. Sajnos a szavatosság terén még van hova fejlődniük, hiszen 4-5 hallgatás után valószínűleg a süllyesztőben fogja végezni a demo - tekintettel a jelenlegi, szavakkal már leírhatatlan zenei túltermelésre -, de ez a 4-5 alkalom elég arra, hogy megállapítsuk, legközelebb is érdemes keresni a zenekar kiadványait.

Legerősebb dalként a War-t említhetem, melynek címe önmagáért beszél. Kevésbé kellemes megjegyzés, hogy jobban kellene figyelni a témák eredetiségére, lásd a Dead Sun Transilvanian Hunger-t másoló riffjét vagy az Untitled-t, amelyben a Quintessence-hez kerülnek a megengedettnél közelebb.

7/10

#Nothing#

Hét Vezér Haragja