A Halmstad nem black metal lemez. Niklas (jelenlegi művésznevén Ghoul) ugyan elkínzott hangon üvölt és hörög, de ezen kívül nem igazán történik semmi, melyre ráhúzhatnánk a stílus köntösét. 
A zenei részt tekintve rengeteg akusztikus téma található, melyek inkább önálló dalrészek, mint színesítő betétek, sőt, az első két szám tulajdonképpen ezekről a nyomasztó, bár a disszonanciákat nélkülöző, bontott akkordokról szól. Lírai halmazállapotú gitárszólók és tempók amúgy régebbi Metallica és Guns ’n Roses módra, amelyek roppant zavaróak tudnának lenni, ha nem volna telítve ezzel a tipikusan Shiningos nihillel és fájdalommal, majd pedig nem következnének kellően markáns váltások. Azonban ez légkör sem elég ahhoz, hogy a fenti állításomat megingassa.
A Låt Oss Ta Allt Från Varandra mindenképpen kiemelhető darab, részint a szinte bántó slágeressége miatt, viszont az említett keserű hangulat ebben a rock and roll ihletésű nótában lépi túl a holtpontot, negatív energiái rendíthetetlen kitartássá szublimálódnak ebben a tálalásban. Az ezt követő Besvikelsens Dystra Monotoni valószínűleg a legszikárabb alkotás a Halmstadon, de mivel elég nehéz elkülöníteni a kemény és az akusztikus részek arányát az egész lemezre vonatkozóan, így inkább a témák és a tempók milyenségére hagyatkozom ennek a megítélése során. Kvarforth teljes beleéléssel játszik a hangjával, ámbátor a tiszta ének enyhén szólva sem az erőssége, viszont ez a tény szerencsére csak zenei szempontból ront az anyagon. A záró Neka Morgondagenről is hasonló jók mondhatóak el, az utolsó 2 perc csakugyan magával ragad sodró tempójával, döngölő gitárjátékával, ezzel is garantálva a mintaszerű befejezést, ingerelve a hallgatót az újbóli meghallgatásra.
A Halmstadból hiányzik az ötletesség, telítve van lopott és ezerszer felhasznált témákkal, zongorabetétekkel, helyenként még hegedűt is hallani véltem. Csöpögős, egoista önsajnálat az egész. Nekem tetszik.
8.5/10
rtp
