Nem lehet mondani, hogy kapkodós zenekar lett volna a kaliforniai Morgion. 15 év – 3 nagylemez, ez volt a stílszerűen ultra-lassú doom metalban (indulásukkor a funeral doom kifejezés még nem volt használatban) tevékenykedő banda pályafutásának mérlege. Amit csináltak, az viszont ma is megállja a helyét, a műfajon belül legalábbis mindenképp említésre érdemes munkásságuk.

A 2005-ben feloszlott zenekar ritmusszekcióján alapuló Keen of the Crow esetében a dolgok hallatlanul felgyorsultak. 2006-ban megjelent egy kétszámos promó, az idei év legelején jött a Hyborea, és azóta már fel is oszlottak, illetve a névhasználatról még vita van a zenekar tagjai között, a Hyborea-t elkészítő tagság azonban már aligha fog együtt zenélni. Ehhez a hirtelen kézifék-kiengedéshez illően, ha nem is szélvész tempókkal, de mindenképp legalábbis harcias, középgyors darálással indít az album. Nem is illene a folyamatos belassultság ide, hiszen a Robert E. Howard-féle Conan-saga feldolgozására vállalkoztak, ami annyira nem tűnik újszerű ötletnek, többek között a Manilla Road és az Electric Wizard is írt már dalt a témában, és abban is biztos vagyok, hogy vagy kéttucat ismeretlen német, amerikai és skandináv true heavy metal zenekar is próbálkozott már ezzel. De ez nem baj, a Tolkien-mesékkel ellentétben a Conan-történeteknek legalább van közük a metal zene szellemiségéhez.

Keen of the Crow

A majdnem egyórás albumon persze vannak lassabb részek is - mondhatnánk azt is, hogy a gyorsabb, harciasabb részeknél egy népzenei hatások nélküli Primordiallal állítható párhuzamba a Keen of the Crow, a lassabbaknál pedig a My Dying Bride-dal. Lopás-érzete ugyan sehol nincs az embernek a hallgatás során, de friss ötleteket mégannyira sem lehet felfedezni. Az acsarkodó hörgés itt is dallamos énekkel váltakozik, de egyik sem kifejezett erőssége a bandának: az Opethes hörgés egysíkú, a tiszta ének pedig átlagos bánatmetál vokál. Hasonlóképp zavaró tényező, hogy gyakran ütik fel a fejüket hangulatosnak csak megszokásból nevezhető, céltalan akkordbontogatós részek is, alighanem a változatosságot növelendő - ez a jelenség az megintcsak opethizmus tüneteivel mutat fel hasonlóságokat.

Mint oly sokszor, a Keen of the Crow esetében is igaz, hogy a kevesebb több lett volna. Így valahol az átlagosság felső régiói és az elit legalja között reked meg a csapat, ott, ahol sok a színvonalas háttérzene. Említett csapatok kedvelői azért hallgassák meg, az ugyanis tény, hogy a Hyborea hibáival együtt is izgalmasabb, mint például az utóbbi két My Dying Bride lemez, a hasonló stílusban utazó mezőny több tagjáról nem is beszélve. Ha pedig valaki tizenévesen nem olvasott Conan-történeteket, akkor most nekiállhat pótolni - ami egyébként illendő is -, hogy közben mit kell hallgatnia, azt most már tudja.

7.5/10

a’ ördög

keen of thw crow @ myspace

keen of the crow