Még nem jött el a norvég black metal feltámadásának az ideje. Legutóbb épp az új Dödheimsgard album szerepelt le nálunk a Subterrán, azonban a szintén őrült norvég Furze valahogy el tudta kerülni a zenebohóckodás és a művészieskedés csapdáit. Pedig egy rekettye nevű zenekartól, melyet egy Kaszás megszállott, Woe J. Reaper nevű fickó működtet nem sok jót várna az északiak hülyéskedésébe belefáradt hallgató. Reaper helyzetét megkönnyítette, hogy bizonyos veszélyes elemeket - itt elsősorban a szintetizátorra, valamint a dallamos énekre gondolok - eleve mellőzött fegyvertárából és megelegédett egy darkthrone-osra lecsupaszított hangképpel a felvételek során. A Darkthrone-t nem csak a hely szelleme és a hangzás idézi fel, hanem az egész UTD olyan hatást kelt, mintha Fenriz és Nocturno egy újfajta droggal pumpálták volna teli magukat, majd a szer hatása alatt véghezvitt zajongást rögzítették volna. Röviden összefoglalva: az eredmény hisztérikus felhangokkal kísért necro black metal két felvonásban.

furze2

A Furze nem tartozik az újabb keletű norvég bandák közé. Már a 90-es évek első felében létezett egy elődje Cursed néven, de Woe J. Reaper akkoriban - mondjuk úgy, fiatalkori "szétszórtsága" miatt - még nem tudta igazán formába önteni elképzeléseit. 1998-ban érkezett az első demó, majd az azt követő szorgos munka eredményeként mostanra létrejött egy szerződés a Candlelight Records-zal, így az UTD már az angol kiadónál jelenhetett meg. Belehallgatva egy-két korábbi számba úgy érzem, hogy ez a Furze pályafutásának eddigi csúcspontja. Nem egy olyan mű, amire évtizedek múlva is emlékezni fogunk, de kellemesen őrült dalok sorakoznak rajta, amihez hasonlókat a többi kortárs norvég kolléga alig-alig tud felmutatni.

A lemez első felét - az első négy számot - a halálnak, míg a következő négyet az ördögnek ajánlotta Reaper, ami még nem lenne szokatlan, de a Beneath The Odd Edge Sounds To The Twilight Contract Of The Black Fascist (Furcsa szélű hangok alatt a fekete fasiszták alkonyati szerződésénél) és a The Wealth Of The Penetration In The Abstract Paradigmas Of Satan (A Sátán absztrakt paradigmáiba való behatolás gazdagsága) alcímek előrejelzik, hogy elég furcsán foroghatott az alkotó agya. Ehhez képest maguk a szövegek egész visszafogottak. Nem úgy a gitárjáték. Valaki az "intelligens black metal" címkével próbálkozott, de ezt jobb elfelejteni. Néha olyan érzést keltenek a riffek, mintha Reaper teljesen véletlenszerűen futtatná az ujjait a gitár nyakán (Demonic Order In The Eternal Fascist’s Hall, The Deeds That Grasp To The Candle’s Shade). Mondanom sem kell, megjegyezhető dalszerkezeteknek, könnyen memorizálható riffeknek nyoma sincs, az egész UTD egy közel 70 perces improvizícióként kavarog. Ettől függetlenül csak néha éri el az erőltetettség szintjét a látszólagos őrület, többnyire élvezhetőek az egymásba tekeredő, kiszámíthatatlan témák. Úgy érzem, van némi játékosság a dalokban, bár ennek alapvetően ellentmond a zenekar mottója: "énekelhetnek mások a halálról, de a Furze az egyetlen név a halál kaszájának pengéjén".

furze1

Disszonancia, primitívség, vonszolós riffek, darkthorne-os eredetű rockos betétek örvénylenek. A véletlenen múlik, hogy mi kerül felszínre, mit képes megragadni a hallgató, mert azt kizártnak tartom, hogy a végső pillanatig fennmaradjon a figyelme. Ezért aztán minden találkozás után kicsit változni fog a lemezről alkotott kép, más kérdés, hogy nem válhat egykönnyen mindennapi hallgatnivaló az UTD-ből, és ez jelentősen csökkenti a felmerülő variációk számát.

(Mellesleg vendégként két számban Frost dobolt. Érdekel ez bárkit is ezek után?)

8/10

#Nothing#

Furze