Noah Lennox az Animal Collective dobosa, de énekel is, Panda Bear néven pedig egyszemélyes zenekart működtet, ahol tényleg mindent ő csinál. A Person Pitch már a harmadik lemeze, a szívszorító Young Prayert követi a sorban, melyet édesapja emlékének szánt, és amin földöntúli énekkel ellátott gitármeditációk teszik ki a dalok nagy részét, ennek ellenére abszolút hallgatható az is.

 

pandabear

Az új alkotás sem kevésbé személyes, az immár Portugáliában élő Noah két éven át gyúrta a számokat, és a Personal Pitchen minden eddiginél slágeresebb arcát mutatja, miközben kijátssza a popzene legtöbb íratlan szabályát. Hogy rögtön a legkézenfekvőbb példát említsem: van pár irdatlanul hosszú dal, ismétlődő elemekből lassan felépülő hangmassza, több loop mozog egymáson, erre érkezik az ének, amit sok esetben még tovább effektez. Ahhoz, hogy tíz percen át mindez érdekes maradjon, tényleg szükséges valami plusz, ami itt szerencsére megtalalálható.

Az Animal Collective-re is jellemző játékosságról, kísérletező kedvről van szó, Lennox zenéje szintén élőnek hat, az előre felvett, majd egymásra játszott hangminták ellenére van benne valami természetközeli zsibongás, amit ugyancsak előszeretettel emlegetnek az anyazenekarral kapcsolatban. Most ismerkedőknek a klipes Bros ideális kiindulópont, a fura táncdalt idéző ritmus, a szokatlan szerkezet, az effekteken átszűrt vokál, a háttérben egymásba átfolyó hangkavalkád mind-mind fontos összetevői e nehezen behatárolható, de könnyen hallgatható és szerethető lemeznek.

8

ktibi

http://www.myspace.com/rippityrippity