A finn black metal színtér egyik legnagyobb nevével és múltjával rendelkező zenekarának pályafutásában robbanásszerű szintugrást jelentett Viha Ja Viikate című, 2003-as kislemez. Én előzőleg nem hallgattam munkáikat, úgy tűnt, erősen áthatja őket egyfajta kisebbrendűség-tudat a norvég bandákkal szemben, és ezért szándékosan a lehető legprimitívebbre és legkevésbé zeneire vették a figurát - ez önmagában egyáltalán nem jobb, mintha valaki hangszeres tudását akarná villogtatni, ez a ló túlsó oldala. A norvégok azonban az ezredforduló tájékán kipusztultak, így a fejlődési zsákutcának tűnő, buta finnek továbbléphettek (érdekes módon ekkoriban bukkant fel a Horna korábbi dobosa is szólóprojektjével, a Hornánál még egy fokkal erősebb Satanic Warmasterrel).

Horna

Az új Horna egy jellegzetesen szúrós és fagyos hangzásvilágot kapott, mely semmilyen létező szempontból nem lett kommerszebb, ha csak azt nem vesszük figyelembe, hogy a jó zene a maga módján mindig kommerszebb a rossznál. Említett kislemez óta mérhetetlen mennyiségű Horna kiadvány jelent meg, köztük két nagylemez is (Envaatnags Eflos Solf Esgantaavne – 2005; Ääniä Yössä - 2006). Utóbbi egy fokkal halványabbnak tűnt, le is csúszott az évvégi listámról, de nem állt távol a helyezéstől. Az alapján, amit ezen a Split LP-n produkálnak, sem lehet őket minden idők legeredetibb és legizgalmasabb zenekarának nevezni, de az ismét bebizonyosodik, hogy aki egy adag szenvedélyes, tüzessége ellenére jéghideg északi gyűlöletre van kiéhezve, nem csalódhat a Hornában. Ezúttal két, egyenként több mint kilenc perces daluk szerepel a menüben, melyen, bár a finnek számítanak a húzónévnek, a főételt a francia konyha egy kevéssé ismert kiválósága jelenti.

Sacrificia MortuorumNem lehet letagadni, kicsit büdös ez az ínyencség: konkrétan a nemzetiszocialista ideológia jelenti a kevéssé nemes penészt a falatokon. De finom, ez a lényeg, az előítéleket pedig meghagyjuk nekik. Példának okáért azért is baromság, ha képtelen az ember túllépni prekoncepcióin, mivel az SM korábbi munkái alapján zsibbasztó, ötlettelen kliséket kéne hallanunk, holott határozottan úgy tűnik, az ihlet ezúttal őket választotta médiumként. (Jó ízlésre azért ez nem vall részéről.) Kidolgozottabb melódiák, ötletesebb dalszerkezetek, de hasonló szenvedély, és hasonlóan szúrós hangzásvilág jellemzi a Sacrificia Mortuorumot, mint a Hornát és társait. További különbséget jelent egy akusztikus gitáros, pihenős rész is, melyre igazi finn black metal zenekar sose vetemedne, és nemigazi black metalt játszó honfitársaik ilyetén próbálkozásait figyelembe véve, jobban is teszik (kivétel: Raate). A Vogézek tájáról érkezett SM-nek viszont ez a tipikusan „természetközelinek” szánt rész is jól áll.

A Horna oldalával ellentétben a lemeznek ez a fele elviselne még néhány perc játékidőt, de hosszabbítás nincs, ez a rész is csak megközelítőleg húsz percig tart. Meglátjuk, a továbbikban képesek lesznek-e tartani frissen elért színvonalukat.

Horna – 7.5/10

Sacrificia Mortuorum – 8.5/10

a’ ördög

horna