A 2006-os évben a legtöbbször alighanem ezt a black metal (mini)albumot hallgattam, annak ellenére, hogy több tényező is van, ami miatt mérsékelten lelkesedem iránta. Az első számot, a Flow Divine-t ismerős témák nyitják - ahhoz képest, hogy mennyien lopnak tőle, nem túl jól ismert zeneszerző Gustav Holst. A Gladiátor filmzenéjét szerző Hans Zimmer ellen jelenleg pert folytat a Holst-intézet, de a Bolygók szvit Mars – Bringer of War című tételének témáit a sokak szerint vitán felül álló death metal formáció, a Nile is újrahasznosította, Ramses – Bringer of War címen. Az Among the Catacombs of Nephren-Ka album nekem csak kazettán volt meg, de annak borítójában bizony szó sem esett Holstról, és az interjúkban sem került nagyon elő a téma, amennyire én tudom.

Drastus

Kár ezért, legalábbis nekem nem szimpatikus az eljárás, főleg hogy utalás itt sem található az ötletek első tulajdonosára. Ennek persze biztos jogi okai vannak, melyek egy részről persze érthetőek, de a nem metal részek ettől mind gyanússá váltak, még szerencse, hogy arányuk itt viszonylag kicsi (ellentétben mondjuk a Nargaroth Herbstleyd című albumával, melynek nagyjából a fele innen-onnan összevágott sampler, más tollával való ékeskedés). Így a kezdeti rossz benyomások gyorsan feledésbe merülnek, a zenében levő sötét energia pulzálása kiszorít minden más érzést. Esszenciális black metal produktummal van dolgunk, a riffek tökéletesen felolvadnak az általuk hordozott hangulatban; sodró, fortyogó, örvénylő gonoszságáradat ragadja magával a hallgatót. Az egyértelmű Darkspace párhuzam annyiban sántít, hogy itt a kozmikus jelzőt ki kell húzni az összkép leírásakor, és hangzás sem annyira nyers, a dobgép néhány helyen kibújik a masszából, és az ilyenkor kihallható amatőr jellegével megtöri a varázslatot, akárcsak a szintén a Flow Divine-ban hallható gyenge gitárszóló-szerű dallam. Ezeket leszámítva csak pozitívumok maradnak: az atmoszféra mindent maga alá temet, a kompozíciók hossza optimális, a témákat nem nyújtják el egyszer sem, mindből kihozzák a maximumot, ideálissá téve ezzel az anyagot az ismétlődő hallgatásokhoz.

8.5/10

a’ ördög

flammenoire.org