Ha mindenáron jó Burzum kópiát akarnék ajánlani, akkor a Raate nevezetű finn együttes első demoját adnám az érdeklődő kezébe, akik a maguk módján üdítően, mondhatnám újszerűen tudták kiegészíteni a Vikernes által kreált világot. Viszont mivel ez egy tavalyelőtti lemez, a 2006-os év egyik legsikerültebb ezirányú próbálkozását fogom az elmaradt óévi ajánlók közé ékelni.

A teljesen felesleges intro után a hangzatos címmel ellátott Depressing Paths Through Fullmoon Forests első 10 másodperce kellemes elégedettséggel tölti el a hallgatót, megtévesztő, csiszolt, mégis egészen ódon hangzású minimálriffelés, teljesen jellegzetes, a Burzum nyomait követő sejtelmes szintetizátorjáték, hisztérikus, olykor azért a komikum határait súroló üvöltés, tökös kettőnégy, melyet kicsit bántó begyorsulás követ, amit szerencsére nem túl gyakran követnek el a továbbiakban. Eddig könnyen ment a dolog, a bevezető szám alapján egész könnyű megkedvelni a művet, mígnem az Einsamkeit első, több mint fél perce röhögésre nem késztet, mivel zenei kíséret nélkül visít a vokalista, és így kényes kénytelen eszembe jutott az a kamu video amit az osztrák megasztár kiparodizálása végett készített az egyik vicces kedvű srác, akinek mimikája, megnyilvánulásai tényleg a black metal siralomvölgy fülledt iszonyatát idézte fel. Ettől eltekintve rendben van a darab, nem is olyan könnyen megszerethető, mint a felvezető track. Az elkövetkezendőkben egymás után jönnek azok a dalok, melyeket akár maga Vikernes is írhatott volna, és mivel az elmúlt időben csak a kópiákra számíthattunk, így sokak örömére, mások bánatára a Sterbend egy nagyjából befejezett épületet próbál csinosítgatni, padlásteret kialakítani pusztán a saját kedvteléseinek űzése helyszínéül.

sterlogo

Kimondottan erős dal a Left to Weep and Mourn, amely leginkább kiaknázza a burzumi miliő potenciálját, viszont akadnak olykor részletek, amelyekre több időt is fordíthattak volna, itt-ott a minimalizmus unalomba fordul (pl.: Mysteries), mindazonáltal nagyjából egységes 75 perccel ajándékoz meg minket a német orkeszter, ami ha hatalmas jelzőkkel nem is illethető, de igazán hálás tematikája, valamint annak szigorú szabályainak betartása miatt mindenképpen elismerésre, és legfőképpen hallgatásra méltónak találtatott.

Ha a szintén hervasztó outro-t nem vesszük számításba, akkor az Endtime Sermon című zárótétel is a hangulatos, hangyányival kiemelkedőbb darabok közé sorolható, így elmondható, hogy nem volt elfecsérelt időtöltés a Sterbenddel való ismerkedés, főleg, hogy idővel a Raate és a Veil mellett a legtöbbet hallgatott Burzum fattyúvá küzdötte fel magát, de mivel minden évvel bölcsebbek és szomorúbbak leszünk, ezért a pontszám alkalmazkodik az eredetileg kigondolt minősítési elveinkhez. Szigor és igazságtalanság.

7.5/10

rtp