Először is szeretném kihangsúlyozni, hogy Ván nem a Subterra álnéven működő lemezkiadó leányvállalata. Lesz olyan is, de addig a saját kiadványok kritikai álcában történő reklámozását meghagyjuk a hazai rockélet nálunk patinásabb szereplőinek. Azért fontos erre a témára kitérni, mert a Ván eddigi, egytől-egyig érdeklődésre okot adó produkciói közül – melyek mindegyikét pozitívan fogadtuk - a Kermania zenéjével lehet a legnehezebben megbarátkozni. Így hát biztosan lesznek néhányan, akik csalódni fognak, holott erre igazából nincs okuk.

Két nagyon hosszú, 20 perc feletti dal alkotja az album gerincét, és ez már önmagában meghatározza a befogadás kereteit, még akkor is, ha az extrém felépítésű dalszerkezetek egyre kevésbé jelentenek ritkaságot. A nyitó Schwertes Schärfe Beichtgesang-ban a lassan hömpölygő, dallamos témák dominálnak, a mindent beterítő és mélyekben is gazdag, de black metalosan karcos gitárok alól pedig pátosszal telt heroikus ének és elkeseredett, de nem hisztérikus károgás szűrődik ki. A zenei párhuzamok miatt amúgy is adná magát Make a Change… Kill Yourself említése, de ez a dal érzelmileg sem áll távol az ő világuktól. A továbbiakban ez a jelleg azonban csökken, a második Vettersberg 1487 egy gyors, rövid és kimondottan harcias nóta, olyan témákkal, amelyek a Bilskirnir legjobb pillanatait idézik. A hangulatváltozás alighanem a koncepció eredménye, pontosan persze ezúttal sem olvastam át a szövegeket, de mintha egy saga-szerű hősköltemény ívelne át a dalokon. Kermania

A Heimatferne Rast megint egy hosszabb dal: ez gonoszabb és harciasabb, mint a nyitány, és változatosabb is zeneileg, de ez sem adja meg magát egykönnyen, noha kapaszkodóként sorolható fel az is, hogy a lemezen olyan kiváló dobosok működtek közre, mint Vangard a Truppensturmból és Meilenwald a The Ruins of Beverastból. A címadó és egyben a lemezt lezáró Ahnenwerk nem a szívem csücske: vidám, enyhén népies dallamai nem passzolnak a továbbra is gonosz, nyers hangzásvilághoz, ez egy kis belecsúszás a pogány/folk metal zenekarok szokásos nyavalyájába, a giccsbe. Ez azonban alig négy perc a több, mint 56-ból, szóval az összképet nem tudja érdemben lehúzni.

Olyanoknak tudom elsősorban ajánlani az albumot, akik a fent említett zenekarok mellett szeretik a Burzumot, a Primordialt és Bathoryt - ugyanis ezekkel is vannak kapcsolódási pontok az erősen epikus és képszerű kifejezésmód miatt - de nem várják, hogy azonnal kiüsse őket a hangulat, hajlandóak energiát fektetni a lemez hallgatásába a kapott élményért cserébe.

9/10

a’ ördög

Ván Records