Magyar zenekartól black metalt soha nem hallott zeneiséggel az ember orra elé dörgölő; jobbnál-jobb, enyhe népies jelleget is viselő témákkal operáló zenekar a Turulvér, ennek ellenére eddigi munkásságuk nem ér többet annál, mint amit a hetes szám fejez ki a tízes számrendszerben. És most itt az első teljes album a zenekartól, és bár rengeteg szempontból érezhető erőteljes fejlődés, még mindig csak az átkozott hetes környékén tanyáznak.

Turulvér

Nem szembetűnőek a zenekar hibái. Ha kiemeljük társaik közül, önmagában mindegyik dal megállja a helyét, bár miként a bemutatkozó EP esetében az Ima, úgy ezúttal is az előzetesen letölthetővé tett dal, a Ki értünk messze ment az, amelyik a többi fölé magasodik. Ha viszont egyben hallgatjuk meg a lemezt, akkor az első zavaró tényező, amely feltűnik, Szőllősi Balázs teljesen egysíkú, hatását már középtávon elveszítő extrém vokalizálása lesz. Másmilyen vokalizálás pedig - leszámítva néhány szövegmondós részletet - nincsen, noha egy ilyen, Enslaved-i magasságokba törő zene megérdemelne talán néhány dallamos témát is. De az is lehet, hogy nem, a hasonlóképp a zeneiség irányába lépő Weakling esetében nincs hiányérzete az embernek. Ott ugyanis, és az említett Enslaved esetében is, a nem extrém zenei megoldások nem színesítő-villantó jelleggel bírnak, hanem a dalok szerves részeiként kalandoznak el másféle hangulatok irányába, ha kell hosszú perceken át folyamatosan alakulva, fokozódva, hömpölyögve. A Turulvér ilyen szempontból sajnos eléggé kezdetleges, többnyire a bevezetés-átkötés szinten vannak például az akusztikus gitárok jelen, ha viszont beleépítik őket a dalokba, akkor az Opeth neve sejlik Turulvérfel, (pl. a Mindenség szónoklat középrészében félreérthetetlen a hatás) azaz vagy szimplán bővítik a hangzásképet, vagy villantanak egyet, kizökkentik a hallgatót, de senkinek nincs kétsége arról, hogy pillanatokon belül újra rá fognak taposni a kétlábgépre.

Ennyi negatívum után már ismét le kell írni, hogy azért van itt néhány elvitathatatlan fegyvertény is: a hangszeresek egytől-egyig kiváló játékánál és a technikai tudásánál is fontosabb, hogy a jó irányból közelítik meg a népies hangzásokat, soha, még véletlenül sem arról van szó, hogy népzenei dallamokat próbálnának eltekerni, hanem magukat a riffeket építik fel a magyar népzene sajátos lépéseinek, logikájának használatával. Ez már olyasvalami, ami előtt tényleg fejet lehet hajtani, ez már valóban a hagyományok értő és tiszteletet érdemlő követése. Szerencsére a szövegek és az egész koncepció is inkább ebbe az irányba mutat, a zenekar nevétől esetleg elriadó, az ún. „nemzeti rockkal” szemben jogos előítéleteket táplálók is nyugodtan meghallgathatják őket.

További erény még a hangzás, mely már a legutóbb is teljesen profi volt, de most sikerült visszavenni valamelyest a sterilitásból is, most már csak inkább a zene maradt steril, elsősorban a dalok felépítésének oldaláról. Ha sikerült ilyen szempontból is továbblépni, akkor az én elismerésemet bizonyosan el fogják nyerni. De már most is érdemes legalább meghallgatni őket, pláne, hogy a kiadóra érthetetlen módon nem találó lemez egészben és jó minőségben letölthető.

7.5/10

a’ ördög

Turulvér