Vajon mit érthetnek a nők a black metalból? Fenriz szerint semmit, és meglehet, hogy a vén farkasnak igaza volt, mert a nőies black metal prototípusát egy olyan francia zenekar alkotta meg, amelynek minden tagja férfi. Ez nem egy alaptalan megállapítás, számos terhelő bizonyíték hozható fel ellenük: nem elég, hogy gallok leszármazottairól beszélünk, buzeráns megjelenésüknek és koncepciójuknak köszönhetően célközönségüket "megbasz a vámpír" kategóriás, fiatal, de kellő tapasztalattal rendelkező hölgyek(?) alkotják. Öncsonkítások, vérengzések, népirtások képei elevenednek meg a dalokban, hogy az asszonyállatok kielégíthessék bestiális vágyaikat, s minderre az teszi fel a koronát, mikor a propagandaosztályt vezető MkM néha lefordul a színpadról cukorbetegségének köszönhetően.

 

antaeus2

Ennyit a humoros oldalról, szeretném tudatosítani, hogy az Antaeus egy komoly zenekar, egyéni stílussal, jellegzetesen örvénylő számaik pillanatok alatt felismerhetőek. De hiába az egyéniség, ha a bűvész csak két mutatványt talál ki élete során, végül úgyis a rockkocsmák padlóján fog kikötni. Ez a szörnyű sors vár majd a franciákra, hiszen már a Blood Libels sem az a kamikaze hadgyakorlat, mint az első két nagylemezük. Kiürült a kamra, elfogytak a készletek, hosszú éhezés vár rájuk, és ez egész biztosan meg fog mutatkozni az egyre soványabb produkciókban. Lehet majd nosztalgiával gondolni a nagy slágerre (Blood War III) vagy a De Principii Evangelikum tanítanivaló tömörségére, de előbb még érdemes feldolgozni az új művet, mert kissé szerényebb kivitelben azért ezen is találhatók különlegességek.

Azonban sok a hiányosság. Nem értem, miért kellett 43 percesre hizlalni az anyagot, többek között felesleges volt a Rot EP és a From The Entrails To The Dirt split egy-egy számát újrahasznosítani. Nem rosszak - főleg a Rot, mivel a hullámzó, megtört riffelésnek nehéz ellenállni -, de nem lenne hiányérzetem nélkülük. Nagyobb probléma, hogy az új dalokat túlnyújtják, elfelejthetjük a De Principii három perc alatti kegyetlenkedéseit. A hangzásból eltűnt a sötétség, de szerencsére az erősítőket még mindig 11-es állásig tekerik a gitárosok, ezáltal valami megmaradt az eddigi kiadványaik fülsértő jellegéből. Kazamaták mélyéről feltörő morajlások, néhol gerjedések szövik át a Blood Libels-t, kár, hogy régebben az ambient elemek csak fokozták a beteges zavarodottságát, most pedig szükséges tartóelemmé degradálódtak, melyek nélkül jelentősen vesztene a zene az értékéből. A Sadistik Exekution nem csak K-mániájával fertőzte meg MkM-t, hanem a számok is viselnek magukon az őrült ausztrálokra jellemző fordulatokat, de ennek sem lehet örülni, mert így a sportos jelleg került előtérbe a - nem technikás - töredezettség helyett.

Mindezek ellenére van erő a lemezben, kellően vérszomjas, művészkedéssel még véletlenül sem vádolható. Akiknek túl sok a Deathspell Omega kísérletezése, biztos értékelni fogják, hogy az Antaeus-nak esze ágában sincs átlépni a metal adta kereteket, így akár az egyszerű zúzás szintjén értelmezhető zenéjük. Egy U.S. Black Metal - Európai Black Metal meccsen jelenleg a kezdőcsapatban lenne a helyük, de sajnos még ötletem sincs arra, hogyan tartósíthatnák legalább a mostani formájukat.

8.5/10

#Nothing#

                                   

[link=http://www.youtube.com/watch?v=Juri-8aI9Dc]Antaeus live[/link]