Mint az már a tavalyi budapesti koncert ismertetője kapcsán kiderülhetett, magazinunk elsődíjas kitekintős előadója a Newark-i gettók szülötte, Dave Dälek és kis csapata volt, és nem ritkán mostanság is az. Az Absenceről ugyan nem íródott kritika oldalunkon, talán egyszer a kult rovatban lesz olvasható egy figyelemfelkeltő megemlékezés 2005 egyik legütősebb lemezéről, mely hallatán minden jóérzésű polgár szíve szerint a Dunának ment volna, mivel számunkra olyan kedves zenei elemeket keresztezett, mint a noise és az agresszív, ámde nem tolakodó, hivalkodó hip-hop, melyet nem utolsósorban igazi fojtogató – posztapokaliptikus légkör tett csaknem makulátlanná, egyedivé.

nézni

A Streets All Amped viszont egészen más tészta. Régi-új atmoszféra (inkább a From Filthy… nagylemez még olykor kevésbé brutális, merengős világa jellemző), a szokásos kemény alapokat lágy - lágyabb harmóniák színesítik, legalábbis a címadó és egyben nyitó dal reményteli, életigenlő hangjai az utcák forgatagának, nyüzsgésének, a tömeg és az egyén találkozásának érzéseim szerint pozitív oldalát reprezentálják. Elbújni az oroszlán barlangjában, feloldódni zajok által előidézett masszában, hogy végre egy stabil lelki állapot stagnálhasson a megbetegedett létóceán közepén; több kapaszkodó híján így tudom körülírni impresszióimat.

Ami javarészt ez után következik, számomra teljesen felejthető, hip-hop ugyan, de se nem érdekes, se nem elég dinamikus ahhoz, hogy szeretni tudjam, és amennyit ki tudtam venni a szövegből, aszerint a szokásos utcai helyzetjelentést nézhetjük végig lelki szemeinkkel és fapofával, melyet idén már a Slayer kipipált a noteszemben. 

Hogy nemcsak egyetlen dalért érdemes beszerezni a 12”-es korongot, azt viszont a Back to Burn bizonyítja zárásként, ami ugyan pofátlanul egyszerű, és maga Dälek sem szólal meg benne, viszont szédítő, tekergő hangörvénye kellő mélységekbe húzza a hallgatót ahhoz, hogy a hipnózis ereje újabb és újabb meghallgatásra kényszerítse.

50 % élmény, 50 % unalom. Szar helyzet.

7.5/10

rtp

dälek