A művelt zenerajongó csak óvatosan közelítsen a Dipsomaniac Records kiadványaihoz. A Tyrant of Machester ismertetése után rögtön világossá fog válni, miért érdemes figyelembe venni a tanácsomat. És hogy még fenyegetőbb legyen ez a bevezetés, előrevetítem, hogy minden valószínűség szerint hamarosan lehetőség nyílik további, a kiadóhoz kötődő antizenei hősök (Blood Cult, Tjolgtjar) bemutatására a Subterrán.

Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy még a pokolban is rend van, akkor igazán átérezhetjük a The Tyrant of Manchester embertelenségét. A mai black metal korlátainak áttörése sok esetben veszélybe sodorná az alkotók szellemi épségét, azonban egy angol fickó mégis kísérletet tett arra, hogy egy újabb lépést tegyen a zenei káosz felé. Noise és ambient elemek ilyen durva, esetleges beépítésével még nem találkoztam. Az egész építmény inog, bármelyik pillanatban bekövetkezhet az összeomlás, ami egy óra tartamban igencsak igénybe veszi a hallgatók idegrendszerét, különös tekintettel azokra, akik nehezen viselik a hamis gitárokat és az olcsó dobgépet.

              

A formáció mögött álló Kwim - aki a névvel ellentétben sheffield-i - már a képe alapján sem tűnik egy szokásos black metalos szobazenésznek, és a hatásai között is jócskán találni meglepetéseket. Nincs sok értelme ezeken rágódni, annyira fájdalmasan egyedi az egész Rough Musick - Bad Blood. Elképzelhető, hogy Kwimnek súlyos mentális problémái akadnak, de a lemeze ennek ellenére "élvezhető", amennyiben kellő türelemmel fegyverkezünk fel.

A recsegős, harsh noise felvezető után - hasonlókkal többször elszórakoztat minket az alkotó (Sebaceous I.,Subcutaneous II.) - megdöbbentő gitárvinnyogással veszi kezdetét az A Sickly Child at Home With His Books, melyhez kántáló, sámánokat parodizáló ének társul, de az Isis & Cult of Luna vonal követői is furcsán érezhetik magukat néhány kifordított epikus dalrészlet hallatán. Pszichedelikus akusztikus pillanatokat (Suicidal Slaughter Metal, Asleep While Robert Plays...) váltanak idegbeteg, torzított üvöltések, hogy aztán valami újabb teljesen oda nem illő elem fokozza a rendszertelenséget. A zajokra és a disszonáns megoldásokra sokszor megtört dallamok tekerednek, mintha két album szólna egyszerre. Bekötött szemű kötéltáncosként egyensúlyozza át magát Kwim a komolytalankodás és a művészieskedés mélységein - itt minden egymásra helyezett zenei elemnek tétje van. Számomra rejtély, hogy miért nevezik ezt mások black metalnak, mikor standard black riffek elő sem fordulnak a lemezen. Két csúcspont, két közel tíz perces szerzemény, a Marah és a She Lives (Wolf Among Believers), mindkettő a kísérleti extrém zenék idei legjobb pillanatai közé sorolható, túllépve a Xasthur és a Jesu magaslatain.

A szentimentális ál-őrület hánytató hatásait semlegesítve, a The Tyrant of Manchester az emberi betegség egy újabb fázisát hivatott bemutatni. Talán a következő lemezen már hallgatás közben egy kés fog kinyúlni a hangszóróból, hogy elvágja a torkát mindazoknak, akiknek még mindig a Slayer jelenti a gyilkost. Ennél többet felesleges beszélni a Rough Musick - Bad Blood veszélyeiről.

               

9.5/10

#Nothing#