[size=1">Az alábbi cikk eredetileg másmilyen formában jelent meg, ugyanis a lemez utolsó és egyben leghosszabb dalának csak első, felvezető része érkezett le szerzőnk gépére, aki azt egy outro-nak vélte.[/size">

A Shadowthrone világra jövetelének 5. évét hivatott méltatni a hazai élvonalban tevékenykedő Khrul és zeneszerző társa Padre ezzel a friss anyaggal, mely elképzelések szerint a rövid lemez elsődleges célja, hogy „a megalkuvás legkisebb írmagja nélkül dicsőítse és prezentálja a black metál egész pokoli, őrült, beteges, gonosz világát”, olvasható a felvételhez csatolt nyílt levélben. Ez a levél egyéb fontos tartalmakat is hordoz magában, melyekkel részben igen, másrészt nem muszáj egyetérteni, mindenesetre megfelelő hangot üt meg a zenei exploráció kezdetéhez, igaz érdeklődéssel fordulhatunk a ránk váró percek felé. Rendben van, újfent határfeszegetés, egekig fokozódó gyűlöletroham, lássuk sikerül e mégis meglepni, kitölteni egy újabb szegletét elfeketülő szellemünknek egy még mélyebb tónussal.

Meglepetésről mindenképpen beszélhetünk, és annak ellenére, hogy a felvételek nem a modern világ által ihletve készültek, mégis egészen újszerű érzete lett az összképnek, köszönhető ez elsősorban az elektronika adta lehetőségek kihasználásnak, a hangzás szinte ipari nyersségének, a hangulatkeltő elemek változatosságának.

khrulpadre

A kezdő As Hell Reborns In My Soul reménykeltő felvezetése pazarul ötvözi a gonoszan hömpölygő Sunn O)))-ra jellemző black-drone világot a Filosofem markánsságával, mindezt precízen összerakott, felépített énektémákkal színesítenek, és ezzel eddig maradéktalanul eleget is tettek a célban összefoglaltaknak.

A várható gyors reakció Unchain the Unholy Power (Die All Whoever Lick God’s Ass) címmel ellátva csap bele az istengyalázásba, elsőre nem is annyira hatásosan, mint vártam volna, igaz a dal második felében (beleértve a zajokat, gerjedéseket, elhaló üvöltéseket is) már előkúszik a velős rosszindulat, köszönhetően a remek komponálásnak és a könyörtelen, primitív alaptémának.

A kislemez következő fele (My Satanic Hatred) viszont inkább idegesítően bántó bevezetése, sípolása és hanyag gitáralapja nem a gonoszság méltatását juttatja eszembe, a javulás viszont a görgő ritmus és a fröcsögő ének támogatásával a lezárás pillanatára nagyjából helyre teszi a dolgokat.

A Cursed By 666 lassú indítása, majd az abból kirobbanó fekete öntet a türelmesek számára elhozza a pokol szegleteiből áradó mocskos, rémálomszagú bűzt. Zakatoló, morbid téma, fojtogató hangulat, minden ami szükséges az infernális háttérzenéhez, summa summarum elérkeztünk a kitűzött célhoz, talán némileg megcsúszva, talán a koncepció kívánta így.

A Vacuum of Horror hálátlan összegzése az, hogy a hozzáállás kompromisszummentessége még nincs egy vonalban a megvalósulással, egy plusz ösztönös szikra, egy akarástól független tiszta pillanat kellene, hogy a matéria elhagyja a formát és emberektől független lénnyé alakuljon át a zene. A záró tétel útján haladva ez meg is kell, hogy valósuljon. E megállapítás ellenére le kell szögezni, hogy az egyéni íz, az elkülöníthető sajátosságok, és az eszköztár vakmerő használata miatt tisztán elválasztható a Shadowthrone idei termése a hazai szcéna nagyrészt egybeolvadó masszájától.

8/10

rtp

Az anyag teljes egészében, jó minőségben letölthető a zenekar hivatalos honlapjáról:

Shadowthrone