Európában, mint ahogy a futballban, úgy a black metalban is jelenünk meghatározó nemzetei francia és némethon. Viszont amíg a német csapatba az egykori NDK területéről is érkezetek kimagasló egyéniségek, az említett zenei műfajból eddig még nem, ezúttal viszont egy erfurti, egyszemélyes, elsőanyagos kiválóságról számolhatok be.

sutyerákAz a helyzet, hogy ezzel a lemezzel minden rendben van, még azt sem mondhatom, hogy küzdeni kell a megértésért, és amikor úgy három perc után a nyitó dalban elhangzik, hogy This Empty Life, már tudhatjuk, kifogástalanul valósul meg az, amit ha nem is fogadunk el, de életünk részéhez tartozik, mégpedig az ember válaszát a szenvedésre; az élet gyűlöletét, a nihilt: a csapdába szorult féreg egyetlen útját.

A születéstől fogva nincs hova lépni, a kezdőkocka lesz egyben sírunk is, olyan falak vesznek körbe, melyek nem hagynak választási lehetőséget, hiszen csak különböző kárhozatok lehetősége rajzolódik ki minden döntésünk eredményeként. Mit tehet az érző és gondolkodó lény? Eltökélten nem választ, hanem megkövül, érzéketlenné válik, és ha már semmi nem maradt, mindössze a várakozás felőrlő, múlhatatlannak tűnő állapota, porrá omlik, ha képes rá.

Erről szólna tulajdonképpen a Coldworld, melyhez fagyos énekhang és dallamokban bővelkedő, de szintúgy jeges és kiábrándult zene párosul, mely várhatóan roppant unalmas lesz teszem azt a késői Satyricon rajongói számára, és most nem arra gondolok, hogy túl sok időt kellene az anyag megkedvelésére pazarolni. A Suicide tétel hallatán meglepő, hogy ez az őszinte keserv ennyire megkapó tud lenni, bár ez tulajdonképpen az album egészére vonatkozó jellegzetesség, a kiemelt dal csupán szűz kivonata a korong szubsztanciájának.

Amit nem tartok kifejezetten kívánatosnak, az a The Old Ghost in the Well című ambient darab, amivel nem az a baj, hogy rossz, hanem, hogy ott van. Megtöri az atmoszféra stabil szerkezetét, ámbár az is előfordulhat, hogy másoknak nem lesz belekötnivalója, az első kiadás lezárásaként funkcionált eredetileg, melyet a második piacra dobás során megtoldottak két bónuszdallal, és így hat kissé rendezetlennek a hangulatfolyam.

Ez a fajta sirám egyes alkalmakkor nem biztos, hogy megfelelően fog hatni, esetleg sokaknak elege lehet az önsajnálatból, az öngyilkosság emlegetéséből, és ez szintén rendben van: az átélés természete minden esetben csakis hamis illúzió, hiszen külső és érinthetetlen személyként, átellenes szemszögből dolgozhatjuk fel mások szélsőséges érzelmeit, de hát lássuk be, pontosan ezért beszélünk művészetről a black metal esetében is.

Mindesetre a mondanivaló jól beilleszthető napjaink romjába. Fenyegetettség, és az általa generált félelem; ez az életösztön. Tiporjuk el.

9/10

rtp

Ancient Dreams kiadó