Belle and Sebastian, e névről eszünkbe juthatna akár egy francia rajzfilmsorozat is, kutyusról és az ő gazdijáról, de nem, most Skócia legjobb bandájáról lesz szó. A B & S-t tüntették ki

nem is olyan rég ezzel a megtisztelő címmel.(A listát mondjuk nehéz komolyan venni úgy, hogy a Wet Wet Wet áll a negyedik helyen.) A döntéssel persze lehet vitatkozni, tekintettel arra, hogy van a környéken még pár remek zenés társulat, de az új lemezt hallgatva nekem nincs kedvem kötözködni.

A 2003-as "Dear Catastrophe Waitress" a tökéletes poplemez mintapéldánya, megragadó dallamokkal, töltelékdal nélkül, így elég nagy elvárásoknak kellett megfelelnie a Stuart Murdoch vezette kompániának, és az ismerkedés első fázisában azt gondoltam, hogy bizony bele is tört a bicskájuk, leverték a lécet, és még sok ehhez hasonló sötét dolgot.

Fontos adalékinformáció, hogy mindez még decemberben történt, ugyanis a "Life Pursuit" már akkor elérhető volt különböző illegális csatornákon keresztül. A zord téli időjárás nem kedvezett a befogadásnak, jegeltem egy ideig az anyagot, hogy most, mikor a tavasz már nagy erővel dörömböl újra elővegyem, és konstatálhassam, hogy hidegtől eltompult érzékeim megcsaltak.

b&s1

Az olvadás beálltával, lelkem gátjait áttörve megállíthatatlanul sodort magával a "Life Pursuit", rügyezett, virágzott, de el nem hervadott. A kissé visszafogott kezdés után az "Another Sunny Day" sugarai ragyognak fel először, és a továbbiakban a tempósabb daloké a főszerep. Bár gyökeres változást nem hozott ez a lemez, mégis újabb árnyalatokkal gazdagodott a zenekar világa. Murdoch pedig még soha nem bánt ennyire magabiztosan hangjával, ez talán a legjobban hallható különbség. Rossz dalt nem sikerült írniuk, talán a "We are the Sleepyheads" az, ami nem teljes telitalálat, de itt sem lóg ki annyira a lóláb, hogy elakadjak benne. Természetesen következik egyik dal a másikból, be kell látni a Belle and Sebastian verhetetlen nyafi-popban, sokaknak infantilisnek tűnhet amit és ahogy csinálnak, én inkább egyfajta gyermeki őszinteséget érzek minden megnyilvánulásukban. A mostanság elharapódzó, gusztustalan emo-áradatban jóleső, szívet melengető érzés hallani ezt a hangot.

A dalok most is történeteket mesélnek el, jó szokás szerint, ráadásul jó történeteket, jól. Megfér egymás mellett a vicces kicsi béka a bibliai utalásokkal, utóbbit lehet nehezen veszi be pár kecskekúró-sátános Subterra olvasó gyomra, de Sukie-val még talán ők is megtalálják a közös nevezőt (�Sukie was the kid, she liked to hangout in the graveyard�-Sukie in the Graveyard).

Röviden összefoglalva: keresve sem találhatnál jobb tavaszváró korongot. Csak vigyázz, mert könnyen beépül a lejátszóba, és utána nehéz lesz kirugdosnod a skótszoknyás seggét onnan.

ktibi

belle and sebastian