A néhány éve feloszlott Penance-tól alvilági ajándékként érkezett egy különleges kiadvány, amely első lemezük anyagát tartalmazza egy eddig még nem hallott változatban. Nem kell hatalmas különbségekre felkészülni, mindössze nyersebben, kezdetlegesebben szólalnak meg az 1992-es kiadású The Road Less Travelled számai. Ráadásként megemlíthető, hogy a The Road Revisited borítóképe hangulatosabb, mint az eredetin szereplő meglehetősen kezdetleges festmény, bár a mindent elborító zöld megtévesztheti a stoner rajongókat. Tavaszi doom metal áradat...

penance1

A zenekar a 80-as években működő, pittshburgh-i Dream Death folytatásának tekinthető. Az évtized vége felé a Dream Death tagjai közül hárman a letisztultabb, klasszikusabb doom irányába kívántak elmozdulni. Annak idején nem véletlenül szerződtek Lee Dorian kiadójához, hiszen zenéjük nem áll távol a Cathedral-étól, azonban a Penance nem kedvelte a nyomasztóan súlyos részeket, valamint a szokatlan dallamvilág ellenére képesek voltak bizonyos eleganciát belevinni dalaikba.

A minimalista, zongorás intro után következő The Unseen egyből egy tipikus Penance szám: komplex szerkezet, virtuozitást mellőző szólók, idegennek tűnő harmóniák jellemzik. Brian Lawrance énektémái, korlátozott képességei ellenére, néhol egész maradandóak, penance2de bizonyára sokakat elrémiszt a hangja. Egyedül a Nor What It Seems-ben vetemedik hosszabb távon ordítozásra, de ebben sem túl sikeres, ellenben egyik hangszíne sem válik bosszantóvá. Az A Wayfarer’s Tale-ben még messzebbre megy - már látom a szemem előtt a visítva menekülő egyendepressziós My Dying Bride fanokat a végletesen elkínzott dallamok hallatán. Fontos megjegyezni, hogy Lawrance nem híve a színpadias szenvedésnek, ami annyi gothic doom csapat énekesére jellemző, ehelyett a középszerű nyomorúságot tárja elénk, amit 16 évesen valóban nehéz lehet megfelelően értékelni, nem úgy, mint a vámpírokat vagy a haldokló szeretőket. Az önkínzó, realista, néhol mizantróp szövegek nagyon személyesek, ezekbe sem könnyű belekapaszkodni. Hogy még esendőbb legyen az összhatás, a negyedik szám elején a zenészek kiesnek a ritmusból, ám ez egyáltalán nem kínos (akkoriban még nem a Pro-Tools-on múlt minden). Ugyanitt egy kis humor is feldereng, mivel ezen egyedüli instrumentális szerzeménynek az If They Would Cut My Throat Out... címet adták. A továbbiakban is méltóságteljesen követik egymást a dalok, közülük még a végső, névadó Penance-t érdemes kiemelni, amely egyben a leginkább emlékeztet a Cathedral világára, de az angolok másolásával semmi esetre sem vádolhatók meg, hiszen pályafutásuk során elérték, hogy ők szolgáljanak mértékként az elkövetkező doom zenekaroknak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a későbbi lemezeken szereplő, Butch Balich képzettebb, de tipikusan erőlködős, rockos hangja nekem már kevésbé szimpatikus, ezért számomra a The Road Revisited (és a The Road Less Travelled) képviseli az igazi Penance-t.

Az efféle nehezen megfejthető zenéknél veszélyes szokott lenni a közel egy órás lemezhossz, de ezúttal nem üti fel a fejét a probléma, ami kétségtelenül tehetségre utal. Nyugalomterápia - hirdeti mostanság jól megérdemelt lemezét egy kisebbségi muzsikus -, ami bizonyára könnyen az őrületbe kergethetné az épelméjű embert. Ezzel szemben itt az őrületből fakad a nyugalom - kényszer nélkül.

8.5/10

#Nothing#

A lemez megrendelhető a kiadó címén (2500 Ft + postaköltség)

A-1230 Vienna, Fürst Liechtenstein Str. 18/11, Austria

mark@psycheDOOMelic.com

psychedoomelic