Az orosz metal élet számára az elszigeteltség egyáltalán nem előnyös. A világtól való elzártság mellett a tét nélküli zenélés lehetősége sincs jótékony hatással az alkotókra, mert szeretnek megmaradni a bevált megoldásoknál. Ennek lehet oka a híres szláv igénytelenség, de az sem elképzelhetetlen, hogy a közönség erőszakolja ki a ritkán fellépő külföldi zenekarok miatt a hazai kópiákat. A kevés kivétel egyike a Comatose Vigil. Ők sem eredetiségükkel keltették fel a figyelmemet, de legalább képesek alaposan megszorongatni a hatásaikként szolgáló csapatokat.

A négy moszkvainak kezdetekben a funeral doom stíluson belül a Shape of Despair lehetett a példaképe, viszont szép lassan eljutottak oda, hogy érdekfeszítőbben fogalmazzák meg zenei gondolataikat, mint "mestereik".

coma1

2003-as megalakulásuk óta három demoval is jelentkeztek, ezek közül az egyiket volt szerencsém hallani, és teljesen más hangulattal bír, mint a nagylemez. A dalok nagyrészt megegyeznek a Not A Gleam of Hope-on találhatókkal, de a nehéz körülmények miatt sokkal félelmetesebb lett a végeredmény. A zenekar főhadiszállása egy befagyott kripta lehetett, ahol - miután alaposan feltankoltak vodkával - nekiláttak zajongani. Nehéz ennél sötétebb felvételt találni: egy órán keresztül recsegnek kivehetetlenül a gitárok túlvilági billentyűs kísérettel, mégsem lehetetlen feladat végighallgatni, mert egyszer sem éreztem, hogy szükséges lenne pontosan ismerni a zene minden részletét.

A Not A Gleam of Hope már arányosan szól, de a gitár szerepe továbbra is másodlagos, végig Keyboard Depressant hangszeréé a vezető szerep. Kevés hangszínt használ, de a témái sokkal jobbak a Shape of Despair-ben hallható billentyűszőnyegnél. Különösen az első szám (Suicide Grotesque) második felének ultrasúlyos dallamai emelkednek ki - egyben ez a legjobban felépített dal. Vragamor énekes/dobos torzított hörgése kevésszer szakítja meg a zenefolyamot, a záró Galleries of Coma-ban már nem is hallható a hangja. A szövegekben a szokásos reménytelen gondolatok olvashatók, pedig érdekes lehetett volna a kómának, mint tudatállapotnak a bemutatása - legalábbis én a zenekar neve alapján erre számítottam. Hogy a zenéből mennyire lehetne a kómára asszociálni, nehezen eldönthető, mindenesetre ez az egyik legbékésebb funeral doom anyag, amit valaha hallottam; ez alapján tehát jó irányban haladnak. A demo hidegségével szemben kifejezetten könnyű belemerülni.

coma2

Az utóbbi idők funeral doom terméséből az egyszerűségével tűnik ki a Comatose Vigil. Mindenféle progresszív törekvés nélkül, néha hatásvadász drámaisággal zenélnek, és a sok kitekert, akár elektronikus elemekkel is színesített súlyosság között most ez jelent különlegességet.

9/10

#Nothing#

comatosevigil.com