Andreas Neidhardt már hosszabb ideje próbálkozott a neofolk vonalon, meglehetősen kevés sikerrel, amikor 2004. őszén megalapította a Stormfågel-t. Nem tudni, hogy talált rá az erdélyi születésű Mag Évára, de az ő csatlakozásával a zenekar azonnal kilépett az egyre kevesebb újdonságot felmutató neofolk, neoklasszikus, martial, stb. csapatok végeláthatatlan sorából, és közös munkájuk eredménye egy olyan lemez lett, amelynek igazából Magyarországon kellett volna megszületnie. Az érdeklődés hiánya mindenre magyarázattal szolgál.

Neidhard sehol sem bonyolította túl az alapokat, így még hatásosabb Éva éneke, amely sajnos csak öt számban hallható. Ezek közül a régi magyar népdalok feldolgozásai (Anyám édesanyám, A vicei temetőbe, A jó lovas katonának, Elmegyek elmegyek, hosszú útra megyek) különösen megdöbbentőek lehetnekstorm1 – még akkor is, ha valaki nem beszéli a nyelvet. Minden "nacionalista elfogultság" nélkül állíthatom, hogy a lemezt nyitó Anyám édesanyám az utóbbi évek legjobb neofolk dala. Nagyon súlyos, ha ebben a közegben ez bármit is jelentene – felesleges belemenni a részletekbe.

Az A vicei temetőbe kezdetű sirató monoton menetelése és az A jó lovas katonának militáns, ordításokkal kiegészített percei is hibátlanok. Egyedül az Elmegyek, elmegyekben valósult meg a neoklasszikus zene és a népdal egymásba olvasztása, amely így másfajta hangulattal ruházza fel az ismert dalt; a korábban említett számokban az ének jó értelemben agyonnyomja a zenét. A gyorsabb tempójú A Poison Tree-ben találkozhatunk még női énekkel - igaz itt angolul – amelyet Neidhart szövegmondása kísér. Olyan, mint egy Lake of Tears szám gitárok - és egészségtelen mértékű szentimentalizmus - nélkül.

Itt meg kell szakítanom a lemez méltatását, mert a maradék öt szerzemény (Daydreaming, Pessimism, Man Always Be A Man, Holy Sleep, These Woods Are Ancient) nem egyéb, mint kellemes neofolk sztenderd. Hiába keveredik nagyszerűen az álomszerű hangulat a háborús zajokkal a Daydreaming-ben - amely még a legjobb az ötösből - hány hasonló példát tudnánk felsorolni más zenekaroktól... A címekből akár szövegek olvasása nélkül is kikövetkeztethető, hogy a tartalom ugyan dicséretes, de mások sokkal meggyőzőbben képesek "beszélni" heroizmusról és pesszimizmusról, kitartásról, remény nélküli küzdelemről stb.

A rosszindulatot és irigységet mellőzve, számomra érthetetlen, hogy miért csak egy svéd-magyar együttműködéssel jöhetett létre ez a lemez. Andreas Neidhardt természetesen minden tiszteletet megérdemel, ha már itthon korábban senkinek sem jutott eszébe megvalósítani egy hasonló magyar népzene-neofolk ötvözetet. Talán nem is érdemes fennakadni ezen, mert végre hozzáértő kezek nyúltak a népzenei örökséghez, és nem pusztán könnyen eladható dallamok tárházaként tekintették rá.

storm2

8.5/10

#Nothing#