Mare Frigoris, avagy a hidegség tengere. Többszörösen is utalás a név, a zene alapján lehet szó szerint értelmezni, lehet a Holdnak erre a nevezetes területére gondolni, és azoknak pedig, akik a black metal történelem legutolsó, apróbetűs lábjegyzetét is ismerik, eszükbe juthat a Thorns is, mely zenekar megalakulása után egy rövid ideig ezt a nevet viselte.

Akárcsak az Earth és a Black Sabbath esetében, itt sem tűnik véletlennek ez a kapcsolódás, ugyan ez a Mare Frigoris nem black metalt játszik, de mégis, ami legelőször eszembe jutott róla, az a Thorns Underneath the Universe dalának első fele; Mare Frigorisa hideg világűr, vagy éppen a feneketlen mélységbe hatoló búvárharang ablakából áradó sötétség emberi lélekre való iszonyatos és csodálatos hatásának zenei letükröződése. Ambient, méghozzá igen sötét fajta ambient zene ez.

Két lemezt is kaptunk az időközben már további anyagokkal is rendelkező zenekartól, az Advance tracks egy 10 dalos, 41 perces különálló felvételi szakasz eredménye, a Promotional CD 2005 pedig egy válogatás számos különböző jövőbeni kiadványról származó dalokkal. Egy a Winter-féle Aruddal közös split lemez a Regimental Records gondozásában fog valamikor megjelenni; van egy másik split a szintén hasonló műfajban munkálkodó dán Vornoffal, ez a split is megjelenik hamarosan, méghozzá az Orlokk Recordsnál; továbbá a még szintén kiadás előtt álló első demóról és egy Spacenoise nevű anyagról is vannak itt dalok.

Mindvégig hasonló hangulatokat utaztat át a hallgatóval a két lemez, de nálam fura módon a kiadásra nem tervezett Advance Tracks a nyerő, méghozzá egyértelműen. Hibákra a másik anyagon sem lelvén, arra kell gondolnom, hogy az összevágottság vett ki valamit a promóból, az egymás után következő album-kivonatok mindenesetre nem tudnak oly mértékben lekötni, mint a másik, egybefüggőbbnek tűnő anyag. De az is lehet, hogy az Advance Tracks-féle kompozíciók egyszerűbb, minimalistább hangvétele és az ennek köszönhető fokozottan hideg hangulat az oka a vonzódásomnak. Komolyan, van olyan jó, mint a Marblebog rtp kollégám által jogosan megdicsért Wind of Moors-a, vagy a Burzum korai ambient tételei. Az említett Arud is párhuzamot jelenthet, akár számos másik előadó, de sajnálatos módon ennek a világnak a nem black metal vagy dark ambient oldalról közelítő felfedezőit nem ismerem, pedig hallottam már olyanokat is, akik Steve Roach nevét emlgették a Mare Frigorissal kapcsolatosan.

Nagyon remélem, hogy a végleges kiadványokat hallgatva elmúlik a promóciós lemezzel kapcsolatos negatív érzésem, és ugyanúgy fognak hatni rám, mint ahogy az Advance Tracks teszi: magával ragad, leköt, és az ambient műfaj központi problémáját is kikerüli; önmagában is élvezhető, nem valamilyen másmilyen alkotás aláfestéseként működik, teljes értékű zene.

Advance Tracks - 9

Promo 2005 - 8

a’ ördög

kontakt:

m_frigoris@yahoo.com

Orlokk Records

Regimental Records