A demo létezésére való felhívás után nem sokkal, fura szúrással az oldalamban ösztökélt valami, hogy érdemes lenne írni a máskülönben elég semmilyen nevű nyíregyházi csapat zenéjéről. Önmagukat skatulyázhatatlan rockzenének ítélik, ebbe annyiban mennék bele, hogy ennél súlyosabb skatulya talán nem is létezik a könnyűzene meghitt világában, de efelett nézzünk el, ugorjunk fejest a produkcióba rögvest.

Afféle ritmusokat és dallamokat játékosan keverő, mégis az önjelölt vagy originál művészlelkeket annyira jellemző szürkésbarnás árnyalatú muzsika ez, amelyben egy kis Tool, Perfect Circle, egy csipetnyi Aebsence, egy hangyányi Faith No More, és késői Nirvana lenyomat egyaránt megtalálható. Ha egy hangulatszóval kéne jellemeznem őket, a kiábrándultat, néhol a zavartat használnám, ami annyira áthatja a körülbelül háromnegyed órát, hogy az egyébként leleményes hangszeres játék ellenére is egysíkúnak hat az anyag.

sn

Egy demohoz mérten optimálisan beállított hangszín, talán a dobokon lehetne alakítgatni még, a keverés is teljesen rendben van, így hát az ilyenkor szokásos kritikai piszkálódások most elmaradnak, viszont ebben az esetben is érvényes a tövis és a rózsa tárgya köré penderített közmondás, ami főleg az éneket érinti.

A dallamokkal minden rendben. A kivitelezésükkel már kevésbé. Elhal, elmosódik, nem elég markáns, még ebben az esetben sem, hogy a bírálat (elsősorban) egy hölgyet vesz célba. Meg egyáltalán, ide jobban passzolna egy karakteres, de tüzes férfihang, és a háttérvokál maradhatna a női nem reszortja. Ez csak egy vélemény, tehát ezzel még nem indokolt a csapat részéről "le sacrifice humain", de egyéb, kevésbé drasztikus ösztökélés erősen javasolt, meglehet, csak ennyi hiányzik a teljességhez.

Ami a részleteket illeti, abból akad bőven, a hallgatónak van miből szemezgetnie, helyenként hegedű hangja szűrődik ki a sorokból, dominancia nélkül, akár ha egy arra járó unatkozó zenész tenné hozzá a maga mondanivalóját, majd egy időre továbbállna, a Nothing Serious kivételével a rövid átkötő szerzemények is illeszkednek a teljesekhez. Valami aztán mégsem klappol, a hibakeresés nem szívügyem különben, ha nem rúg azonnal arcon, nem kutatgatok, de estünkben mégis kikandikál a csalárd torz törpe, aki végig azzal szivatott, hogy rendezgette, takargatta a gyengeségeket. A fákat vizsgálva minden szempont szerint egészségesek, aztán odébbállva tűnik fel, hogy az erdő alakzatában van a huncutság. Az anyag hajlamos a kifulladásra, itt-ott leáll a motor, szerencsére magukra találnak és éppen időben ahhoz, hogy ne lépjek tovább. Húzás és lendület még bele, pont.

Egy Maynard James Keenan a mikrofonnál úgy hatna, mint levesbe a habarás, megadhatná nekik a kellő állagot és színt, de ha ők maguk nem csak kellemes időtöltésnek tartják a zenélést, hanem életük egyik útjának, akkor a nagy könyv szerint mindenképpen kell még vinniük valamire.

7/10

rtp

silentnoises