Báthory Erzsébet a köztudatban a leggonoszabb gonoszok közt él. Ura távollétében a sátáni perszóna szolgákat kínzott, okkult tudományoknak élt. Benne tisztelhetjük az egyik első alternatív kozmetikust, hiszen megtalálta az örök fiatalság titkát: szűzlányok vérében fürdött. Úgy hatszázéban. Hogy receptúrája működik-e, már sosem tudhatjuk meg, a grófnét ugyanis negyvenévesen elfogták, sanyargott egy ideig, aztán a börtönben meghalt. A történetből persze csak az utolsó félmondat igaz, a sztorit azonban olyan ügyesen sikerült elhinteni, hogy Báthory Örzse mára igazi hungarikummá vált. Ennek a bevezetőnek pedig annyi köze van a lemezhez, hogy a Black One utolsó, legjobb és leghosszabb száma a grófnőről szól. Ráadásul Erzsébet asszony szellemét ezesetben nem norvégok és nem is honfitársai, hanem deszakralizált amerikaiak háborgatják.

sunn1

És ez most nem black metal, az exhumátorok más formát választottak a garázdálkodásra. De végülis metálnak metál, vagymi és ezért riffek is vannak a lemezen, de annyira torzak és elnyújtottak, hogy nem tudom használ-e az elnevezés. Amennyiben a riff szót toposzként értelmezzük, természetesen igen, másfelől ha arra gondolunk hogy a Slayer meg a Misfits szokott volt riffelni, akkor kurvára nem. Elkalandoztam. A Sunn O))) két faszi, Greg Anderson és Steven O’Malley, akiknek jelen zenekar csak egy számtalan projectjük közül (GoatSnake, Thorrs Hammer stb.). Segítségük az van, ahogy korábban is felkértek vendégeket (a White2 lemezen a Black Metal All Stars örökös tagja, Csihar Attila vokálozott). A Black One-on az énekért O’Malley mellett Malefic (Xasthur, Twilight) és Wrest (Leviathan, Lurker of Chalice, Twilight) felelnek- közel sem lehetetlen, mégis halovány mosoly kíséretében olvasom, hogy a felvételek kedvéért a klausztrofóbiás Malefic-et koporsóba zárták, majd egy halottaskocsiba tették. Az eredmény a Báthory Erzsébetben hallható, ugye értjük.

Újdonság Oren Ambarchi, a kísérletező kedvű ausztrál jelenléte, mellette Bastard Noise, aliász John Wiese is besegít. Az első úr gitárgyilkos és harangozó álruhában tetszeleg, Wiese zajokat hoz. Hátborzongató, egész egyszerűen. A lemez zsenialitását, nem mondok túl okosat, a részletek összességében, egységében kell keresnünk. A koncepció a többféle megközelítés mellett sem sérült, sőt, a különböző rétegek felfokozzák egymást és az előtérbe helyezett gitár hatáskeltő hangjait: sötét atmoszférát teremtenek, a Sunn O))) történetében a legsötétebbet. A Black One-on 67 percig hömpölyög a Sátán, erőlködök, hogy ideírjam, ’filmzeneszerű’, mert ez a jelző hagyományosan a langyos produktumok sajátja, a ’háttérben elmegy’-eké. Ezzel szemben az aprólékos, hangulat- és képteremtő végeredmény miatt mégis érzem a jogosságát, bár a filmet, ami ehhez készülne, nem szeretném látni.

mrtn

9