Ha nem is olyan mértékben, mint ahogy az USA-ban, vagy Franciaországban, de Olaszországban is komoly black metal színtér van kialakulóban. Az Aborymról már tárgyaltunk korábban, az új lemezük is meg fog jelenni hamarosan, a Beatrik hangulatos Reqiuem of December-je még bemutatásra vár, a genovai Spite Extreme Wing pedig tavalyi, második albumával nem várt minőségi ugrást hajtott végre. Mindig csak csalódni szoktunk zenekarokban, amiért azok elveszítik a többlettartalmukat, nagyon ritka viszont a fordítottja, hogy egy korrekt, profi, de ezen túl nem mutató zenekarnál megjelenik az a bizonyos plusz, amitől érdekessé válik.

spite extreme wing

Ráadásul a Non Dvcor, Dvco nem mondható sem előremutatónak, sem újszerűnek, sem elfeledett értékek újrafelfedezésének. A rövid, katonás intro utáni első riffek vaskosan, tisztán hasítják a levegőt, majd némi rövid erőgyűjtés után rögtön szélvészgyors témába váltanak. De itt jön, eddig még nem volt: nem a témák eszetlen mennyiségével érik el, hogy ne fulladjon unalomba a zene, hanem azzal, hogy remekül kiagyalt dalszerkezetekbe foglalják azokat. A tempóváltások kifinomultsága csak a dolog egyik része, a másik hogy minden riffből kihozzák a maximumot, a motívumok a "muzikalitás" kifejezés igazi értelmének megfelelően egymásból fakadnak, gyakran visszatérnek, olykor más formában, pont akkor, amikor már kezdenénk elveszteni a fonalat, ezáltal kifejezetten örömmé válik a lemez hallgatása. In Su La Vetta, avagy "A hegy tetején", hangzik a következő dal címe, és ehhez hűen ez a legnagyobb "sláger" a lemezen, már-már (régi) Dissection szintű a dolog, persze nem annyira hideg, hisz mégiscsak olaszokról van szó. A szövegek is olaszul vannak végig és a szélsőséges Julius Evola Lázadás a modern világ ellen című művére épülnek. spite extreme wingÍgy hát, ha a hidegség nem is annyira jellemző, és inkább tüzes is a zene, sötétség és főleg ború, elkeseredettség akad benne, ez azonban többnyire szikár, katonás keménységgel párosul. Kivétel a Decadenza című darkos gitárbontogatásra és zongorázásra épülő tétel, amely egyébként nagyon jól sikerült. Az utána következő Disperazione - Il Ciclo Si Chiude lassú kiábrándultságát egy rövid, instrumentális és újfent tüzes, gyors tétel zárja, mintegy non-verbális kinyilatkoztatásként összefoglalva a mondanivalót: remény ugyan nincs, de akkor is harcolni kell, más lehetőség ugyanis szintén nincs.

Mit is mondjak. Rengeteg alig félórás lemez tűnt már sokkal hosszabbnak, mint ez a 44 perc, nyugodtan kijelenthető: kötelező ez is. Nem tízpontos, mert annyira fülbemászó, hogy félő, gyorsabban válik unalmassá, mint kéne. Ez persze majd csak utólag derül ki, legyen ez a fél pont levonás az óvatosság jele. Megjelent idén amúgy egy újabb SEW album is (Kosmokrator), mely korábbi, kiadatlan dalokat tartalmaz, a színvonal is felemás, inkább a debütáláshoz áll közel, szóval nem rossz, de ez már egy másik színt.

9.5/10

a’ ördög

Spite Extreme Wing

Behemoth Productions