Ellentmondásos korban élünk, az új évezred kezdete pedig még ellentmondásosabb tényekkel szembesít minket.
- Black metal? Khm... régebben én is sokat hallgattam, de már semmi érdekeset nem találok benne. Azok az idők elmúltak...
Érthető álláspont. Legalábbis nem véletlen.
Efféle és hasonló kijelentésekkel együtt mégis a műfaj 3. reneszánszának közepében vagyunk, nincs olyan hét, amikor ne bukkanna fel egy-egy meglepő, a stílus nevét öregbítő, a kereteit szélesítő előadó. A francia és az észak-amerikai csapatoké a zászlóvivő szerep, talán nem követek el szentségtörést, ha azt mondom, hogy a skandináv országok bár még mindig a zene élbolyában vannak, a fekete fémet tekintve átestek a ló túloldalára, a profizmus kelendőbb termék lett, mint a cicomázatlan nyersség. Ez annál az oknál fogva nagy baj, hogy ha a nagyközönség számára az elsőre vonzóbbnak látszódó vérprofi, jól támogatott zenét kapja kézhez, a vastag cukormáz ellenére értetlenül veszi majd tudomásul, hogy nem esett jól a matéria. Ezek után nem is fognak közeledni a mélyebb rétegekhez, hiszen számukra az "elit" bukott el. Ezt nem lehet elégszer kihangsúlyozni.
A Nachtmystium egyszerű zene, egyszerű dallamokkal. Nem mondható túlzottan agresszívnek, sem végtelenül depresszívnek, vagy gonosznak. A megszólalást tekintve konstatálhatjuk, hogy a gitár sem dönget keményen, és a dobmunka minden tekintetben primitív, ami viszont nem azt jelenti, hogy rossz.
Az Eulogy IV EP-n öt egyéni szerzemény található, melyen kívül a Southern Lord kiadó gondozásában is napvilágot láttak ugyanezek a számok, melyekhez Burzum/Earth/Von feldolgozásokat is toldottak, és egy koncertfelvétellel zártak le. A teljességhez hozzátartozik, hogy beszerezhető továbbá egy LP verzió is, mely mindössze annyiban különbözik az amerikai kiadványtól, hogy 2 Ildjarn átdolgozás következik a saját dalok után, és végül ugyanaz a Von, ami a Southern Lord-os variáción is hallható.
Nem tartom fontosnak, hogy egyenként kiemelve a számokat leírjam, hogy mi történik, viszont mindazon "riasztó" dolog ellenére, amit felsoroltam, a legfontosabb érdemmel, mivel egy fekete fém muzsika rendelkezhet, azt birtokolja ez a szerény költségvetésű kiadvány.
2 - 3 hallgatás után is úgy éreztem; csak még egyszer előröl az egészet. Könnyen belefeledkeztem világába, a maga kliséivel együtt is olyan dalokról beszélhetek, melyek egyetlen pillanatra sem untatnak, és ez egy olyan momentum, ami mellett minden negatívum eltörpül, de inkább fel sem tűnik. Természetes, erőlködéstől mentes dalszerkezetekkel találkozhatunk, minden ott és addig van jelen, ahol és ameddig kell lennie. Kivétel nélkül az összes tétel megfejeli valamilyen módon az előzőt, tempójában, valamint az eltérő játéktechnikák tekintetében is változatos az album, az akkordbontogatós főtémáktól, a szimpla punkos szaggatásokon át a hagyományos "darálás"-ig felfedezhetőek a paletta fő jellegzetességei.
Az Eulogy IV érdekessége, hogy elődjéhez (Demise) képest nem ragaszkodik az újkori black metal sémákhoz, meglehetősen ódivatú, a 80-as évek bandáinak világát rekonstruálja, idézi fel szellemüket, amire főleg a jellegzetes szólók miatt kapja fel fejét a hallgató. A címadó dalban jön le ez az érzés a leginkább, itt kapja a legtöbb szerepet a dallamos megközelítés.
A keser és az elszántság közé helyezhető az Eulogy IV alaphangulata, a lényeg, hogy az a bizonyos tűz ott lángol minden sorában és percében, nem pusztán egy kitörésre váró szikra várakozik éhesen, mint oly sok más esetben. Ez az, ami, és erre szoktam maximális pontszámot adni.
10/10
rtp
