És még mindig nem fejeztem be 2004 legfontosabb black metal kiadványainak bemutatását, itt van egy újabb figyelemreméltó alkotás, mint az utóbbi időben oly sokszor, ismét Amerikából, San Franciscoból. Ha azt mondom, egyszemélyes zenekar kásás hangzással, hosszú dalokkal, ambientesen hipnotikus atmoszférával, akkor magától értetődően merül fel a Burzum neve. A Weathering the Curse a második hivatalosan is megjelent lemeze a Hildolf névre hallgató magányos harcosnak, és bár látványos változások nem történtek sem a debütáláshoz, sem a demókhoz (melyekből kettő volt) képest, mégis, ez a mostani valamelyest erősebb kifejeződése annak az érzésnek, ami már az eddigiekben is megvolt.

draugar logo

A Burzumot nagyon sokan bírják szeretni, mert hiába mondja azt Vikernes, hogy egyátalán nem törekedett a tökéletességre, ő azért tud bánni a hangszerekkel; harmadik lemezétől kezdve a vájtfülűek sem panaszkodhatnak igazán rossz zenészi teljesítményre. A Draugarnál vannak nyilvánvaló hibák bőven, szépszámmal, komoly csúszások, pontatlanságok, és hát a hangzás sem kifejezetten túlpolírozott. Hogy az utóbbit egy képpel szemléltessem: ha a black metalban megszokott kásás, kellemetlenül szúrós hangzást egy falként értelmezzük, melyet fanatizmusra és odafigyelésre nem képes/hajlandó hallgatók elé szokás emelni részben, - no meg a korábbi cikkekben már említett éles kontraszthatások elkerülésének okán - akkor a Draugar még üvegcserepeket is szórt a fal tetejére és szögesdrótot is húzott fölé. Folyamatosan recseg valami, a bekapcsolt mikrofon pedig olykor rádió-adó-vevő készülék módjára zúg amikor nem szólnak bele. Totális elutasítás. Aki komolyan gondolja ezt, annak nem azt kell bizonygatnia, hogy képes egy profi minőségű stúdiófelvétel elkészítésére. Mindezekből persze az is kikövetkeztethető, hogy a közönség széles rétegei nem lesznek vevők erre a produktumra, pedig annak, aki kíváncsi a végső nihil és kilátástalanság torz felsőbbrendűségtudattal és megvetéssel megélt pillanatainak erre a puritán módon nyers kivonatára, érdemes ebbe a lemezbe invesztálnia.

draugar head

Hangulatilag leginkább a honfitárs black metal zenekarokat említhetném meg párhuzamként, elsősorban a Xasthur-t, olykor hasonlóan reménytelen atmoszférát sugároznak a témák, (halljuk csak a lassan lebegő I Come as a Curse-t) bár a Draugar esetében a black metal agresszív oldalának is nagyobb terep jut. A nyitó és beszédes című Warrior Without War-ba van belesűrítve talán legjobban a speciális Draugar-fíling, a heroikus pátosz és a depresszió öniróniába torkolló, mégsem nevetséges ellentmondása. Egyébiránt a lemez hallgatása során beugrott a Bilskirnir neve is, a nyersesség szintje alapból okot ad a párhuzamra, de a Laughing and Bleeding fő témája erőteljes hasonlóságokat mutat a német banda Furor Teutonicus / ...Bis Germanien Erwacht című számának egyik témájával. A dalszerkezetek nem nevezhetőek kidolgozottnak, inkább csak hangulatilag egymáshoz illő témák egymás mellé helyezéséről beszélhetünk, de ez sem baj, mert mint mondottam, a hangulat különleges. Azt hiszem, aki mindezekkel együtt késztetést érez a lemez meghallgatására az elégedett lesz, és nem fog meglepődni az alacsony produkciós szintű zene magas pontszámmal való értékelésén.

8.5/10

a’ördög