Gyűlölet és bánat. Erős páros. Elszántság, és lemondás. A mérgezett és kihűlt szív. A vérszomj és a halálvágy szinte a józanságig tébolyító áfiuma. A hithű nacionalizmus ijesztő és egyben vonzó tudatállapota. Gyűlölünk, mert kifosztottak vagyunk, elvették, ami a miénk, és bennünk az a vágy, mi módon ellenségeinknek is bánatot és végül gyötrelmes halált okozzunk, hogy a veszett vad erejével sodorjuk le a többieket a történelem csonthalmoktól fehérlő színpadáról.

scytianIgen ám, de ne felejtsük: Aki vihart vet, végül apokalipszist arat. Aki féktelenül osztja a végzetet, az testvért és ártatlant is sebez, sőt a berzerk állapota után magán is súlyos sérüléseket fedezhet fel. A túlélők leszármazottai szívében nőni fog a lángoló akarat, a kör bezárul, és végül az utolsó kép életünkből, hogy a sárban térdelve szánkat harapdálva várjuk az alattomos acélgolyót koponyánkba.

"Támadás és védekezés, szenvedés és küzdelem

Győzelem és vereség, uralom és szolgaság

Mindez vérrel megpecsételve,

Ez az emberi faj történetének rendje."

[size=1">Boyd Rice[/size">

Az ukrán Hate Forest pontosan a kezdő mondat jegyében készítette el 2005-ös lemezét, mely jelentős változást jelent az ezt megelőző, Battlefields koronghoz képest, ami jellegzetes, lassan őrlő riffjei miatt volt különleges. Amit most kapunk, az 7 összefolyó tétel 30 percben, a lehető legkevesebb tempóváltással. A kezdő taktusoktól a zárásig megközelítőleg a 200-as ritmussebesség a mérvadó, az esetleges lassítást, pillanatnyi leállást a visszatérés letaglózó lendületéért, vélhetően az erőgyűjtés jól megfontolt taktikája miatt választotta a csapat.

hateforest

Sokaktól hallottam már, hogy az ilyen homogén zenében nem érvényesülnek jól a témák, illetve a hangulat elveszik a dalokból. A Sorrow minden tekintetben rácáfol erre az állításra. Az első benyomások mindenképpen a vehemens energia köré csoportosulnak, de ahogy egyre mélyebbre hatolunk az erdőbe, úgy telepszik ránk az ellenállhatatlan atmoszféra, és mire észrevesszük, már minden érzésével, és az egyszerű, de sajátos dallamvilágával is azonosultunk. A megszólalás rideg, minden hang kivehető, az összes cin, pergő gépiesen fémes tónusú. Kiemelném a négyhúrost, melynek különösen nagy szerepet osztottak, a gitárokkal körülbelül egy hangerőn játszik, sokat ad a lemez végeredményéhez, nem is mondhatok mást, dicséretes a maximális kihasználtság.

Az énekhang sem mutat változatosságot, inkább egy fenevad hörgés-üvöltésének keveréke, mint a black metalból ismert klasszikus krákogás, viszont ideálisabbat el sem tudnék képzelni a Sorrow-hoz.

A korong külön erénye, hogy nélkülöz minden nem odaillő sallangot. Se idegesítően hamis - se semmilyen férfikórus, se béna átvezetések (egyébként a Battlefildelds népzenei "promenádjai" mind igen megkapóak voltak) vagy idétlen szintetizátorbetétek.

Mert ahol ők vannak, nincs helye másnak.

hateforest1

9.5/10

rtp