A dél-koreai Gormantatinus az indusztriál és a black metal egy felettébb érdekes és hatásos elegyét produkálja, bár akár a kiadó definícióját is használhatnám: „dark ambient black metal”. Teljes az obskuritás, semmilyen információ nem áll a rendelkezésemre sem a „zene”kar felállásáról, sem semmi egyébről, egyedül az látszik bizonyosnak, hogy a 100 példányra limitált kiadású Sersavina Decan... a formáció második demója.

A Gormantatinus igazi különlegessége abban rejlik, hogy nem a black metalt próbálják színesíteni az említett egyéb műfajok elemeinek bevételével, hanem fordítva; itt a torzított gitár által keltett zajok, ha nem is mellékszereplők, de nem alakítanak ki rockzenei formulákat. Nincsen folyamatos dobolás sem, vannak ugyan ritmikusan kopogó, és puffanó zajok, de ezek, a maguk különállóságukban nem hoznak létre struktúrákat, ellenkezőleg, lerombolják azokat. Egy helyen valaki a Beherithez és az Abruptumhoz hasonlította a Gormantatinust, ám noha felületes (hangzásbeli) hasonlóságok tényleg vannak, egy alapvető különbség szerencsésen tönkreteszi a párhuzamot: míg előbbi két zenekarnál a szétesettség értelmetlenné teszi a dalszerkezeteket, és a koncepció egy visszataszító, tisztátalan, emberi gyarlóságokkal terhelt nihilizmusba fullad, addig itt tökéletes a dekonstrukció. Nem ugranak be képek részeg, széthullott zenészekről, ügyetlenségek helyett itt csak és kizárólag a haldoklók sikolyai, a robbanásokkor felszálló por által elsötétített, romokban álló város torz zajai hallhatóak.

Hibát nem találtam a kiadványon, a hangzás kifogástalanul szolgálja a mondanivalót, az atmoszféra pedig valósággal ránehezedik a hallgatóra. Mivel ez csak egy demó, bár az egyetlen, a címadó dal 23 perces hosszúsága nem tűnik kevésnek, a 10 pontot viszont félreteszem egy teljes lemeznyi hosszúságú, ugyanennyire intenzív és impresszív anyagra.

9.5/10

a’ ördög