Fokozott munkatempójának köszönhetően szinte lehetetlennek tűnő próbálkozás számon tartani Masami Akita összes kiadványát, igazán résen kell lennie annak, aki naprakész akar lenni azügyben, hogy épp mi folyik fent nevezett japán művész merevlemezén.


Most például ismét a Tzadiknál jelentkezik lemezzel, annak japán zenékre specializálódott részlegénél. A John Zorn nevéhez köthető, főleg kortárs és jazz zenéket kiadó lemezcég gondozásában ez a második Merzbow anyag. Az első 1930 címmel, 7 éve látott napvilágot, éppen abban az időszakban, mikor Akita végleg szakított az analóg felszerelések használatával (lásd a Last of Analog Sessions címmel, az Important recordsnál megjelenő 3 cds válogatást, mely az első, kb. 20 évig tartó időszak lezárása), azóta megjelenő műveit laptopján komponálja. Tegyük hozzá, sok ortodox Merzbow és noise fanatikus fanyalgása mellett, hiszen jó páran nem tudnak megbékélni ezen változással azóta sem, holott ez inkább technikai, mintsem lényegi kérdésnek tekinthető. A Merzbow még mindig maga a zenébe oltott radikalizmus, Akita hozzáállása mit sem változott az évek során, kompromisszumot nem ismerve, minden külső elvárást figyelmen kívül hagyva valósítja meg elképzeléseit.

A Sphere első tételénél azonnal fülbe tűnhet, hogy a ritmus, mint olyan jelentősebb szerepet kapott, bár ez a tendencia már néhány korábbi lemeznél (pl. Merzbeat, Merzbird) megfigyelhető volt. Most percekig az ütemek dominálnak, persze ne húzós, 4/4es grúvokra gondoljunk, sokkal inkább darabokra tördelt, majd újra egymás mellé helyezett, kifacsart fémes csattogásra. A ritmusok keltette zűrzavart sűrű, elmosódott basszusok teszik teljesebbé, majd hamarosan bekúsznak a képbe a végtelenségig torzított magas hangok. A tombolás azonban nem oly féktelen, mint azt korábban megszokhattuk, Akita jobban átgondolt, precízebben felépített szerkezetekben gondolkodik mostanság, egyes lemezein tőle meglepően zenei megoldásokat használ, jó példa erre a szintén idén megjelent Merzbuddha, melyet különböző dub zenék hatása alatt komponált. De említhetném a Sphere második tételét is, melyet egy pár hangból álló, ismétlődő basszusfutam vezet fel, majd tűnik el a fehér zaj mindent maga alá temető hullámai alatt.

A három tételes Sphere után sem remélhetünk megnyugvást, ugyanis az Untitled for Vasteras szűk harminc perce vár még ránk. Ha nyugalmat nem is, egyfajta transz-szerű állapotot mindenképpen előidézhet ezen lemez hallgatása, az utolsó kompozicíó hangzásvilága olyan, mintha egy idegen bolygó őserdejének különös neszeit hallanánk különböző effekteken és szűrőkön keresztül.

Bár számomra az esszenciális lemez továbbra is a 2002-es Amlux marad, biztos vagyok benne, hogy pár év múlva a Sphere-t is a fontos Merzbow albumok közt fogjuk számon tartani. És akinek nem lenne elég a jóból, annak még mindig ott van a szintén idei Rattus Rattus és a Bariken, tehát megjelenésekből nincs hiány, csak győzzétek füllel.

9

ktibi


merzbow

tzadik