Nemrégiben sikerült csak megszereznem a lemez orosz kiadását, melyre azért volt szükség, mert az európai nyomás gyárilag selejtes lett, több dalban kattanások, rövid szünetek vannak. Sejtettem, hogy előbb utóbb megoldódik valahogy a probléma, és addig nem is igazán volt kedvem elmélyülni az albumban. Hát, ennyi ideig tartott. Ha valaki esetleg oroszországi kirándulást tervez a közeljövőben, akkor mindenképp érdemes meglátogatni pár cd boltot is, ugyanis az ottani, hivatalos licensz alapján gyártott lemezek ára kb. 75-80%-al alacsonyabb az itthoniaknál, a minőség viszont semmivel nem rosszabb. (Sőt, ezúttal ugyebár jobb is.)

A római Aborym az utóbbi pár év egyik legtehetségesebb, legmarkánsabb stílussal rendelkező black metal zenekara, ez az egyéniség igazán a második, Fire, Walk with Us! című albumukon csúcsosodott ki, mely egyúttal a létező legmagasabb elvárásokat támasztotta a folytatással szemben. A rövid és hatásos intrót követő címadó számban ez az ismerős világ köszön újra ránk, mely egyszerre alapoz a megszokott black metal stílusjegyekre, tehát vannak igazán gyors sikálós részek, vannak szintetizátoros hangulatfestő betétek, de mégis, a témák nagyon gyakran elmozdulnak erről a vonalról. Először is a zene súlyosan terhelve van indusztriális hatásoktól, melyek azonban az átlagos techno-metal keverékektől (The Kovenant, Deathstars, stb.) eltérő módon, szerves részét képezik a zenének, és ellentétben azokkal, itt a riffcentrikus látásmódot nem úgy értelmezik, hogy egy-egy fogós, kemény riffet ismételgetnek a végtelenségig. Seth Teitan és Nysrok Infernalien gitárosok bevallásuk szerint egyéni hangolásokat használnak, talán ezek miatt is olyan jellegzetesek témáik. Másfelől ők is dobgéppel dolgoznak, de ide tényleg ez illik, az amúgy visszataszítóan primitív „tuc-tuc” techno ütemek hipnotikus tüzelése új életre kell az Aborym kibermetal kohójában. És akkor persze még nem is beszéltünk Csihar Attiláról, aki kiváló formában énekel itt is, érezni, hogy tényleg tisztában van azzal, hogy az Aborym megtalálta a saját útját kifelé a klisék fogságából.

Mindezekkel együtt, a lemezre készítői megint csak túlságosan is emberinek bizonyultak. Vitathatatlan zsenialitása ellenére a Fire Walk... sem volt hibátlan, ez a lemez meg még annyira sem az, ráadásul kicsit felszínesnek érzem, sehol egy Love the Death as the Life, még szerencse, hogy csak a belső borítóban kerülnek bevetésre a terpeszkedő gótkurvák, így azt, hogy nővel akarják eladni a lemezt, nem foghatom rájuk. Az orgazmuszajokat, női nyögdécseléseket már annyian elsütötték, nem értem, miért nem bírták kihagyni, mondjuk legalább stílszerűen a Triumph végére lett rakva.

A szövegek között is vannak olyanok, amelyek azért erőteljes hunyorgásra késztettek, a Me(n)tal Striken Terror Action 2. például. A Fire Walk with Us borítójában azt írták: „Nem biztos, hogy ugyanarról a bolygóról származunk.” Hát például pont ezért tartom furcsának, hogy egy Aborym szöveg az öngyilkos merénylők buta fanatizmusát kritizálja. Ez egy Sepultura, vagy egy Slayer lemezen rendben van, de itt nincs. A Void-os Matt Jerman által készített, számítógépzajokból összeálló Does Not Compute nem rossz dal, de szintén, nem passzol ide, nincsen benne semmi gonosz. A címadó, a Faustian Spirit of the Earth, vagy a Digital Coat Mask maradandó dalok, a Triumphban vannak nagyon jó részek, az előbb kritizált Me(n)tal Striken Terror Action 2 is a jobbak közé tartozik zeneileg, de így is: túl sok a töltelék.

Jó kérdés, hogy Csihar nélkül, de már Fausttal mire megy a zenekar. Ezt a lemezt mindenesetre hibáival együtt is érdemes beszerezni, mert a mezőnyből magasan kiemelkedik

8.5/10

a’ ördög

A koncertképet (Vörös Yuk, 2004) Carpathian Blood készítette.