Phil Anselmo csinált már jóval extrémebb és nehezebben befogadható anyagokat is, mint a Walk Through Exits Only, mégsem kavart soha ekkora felháborodást egyik munkája sem a Pantera egykori rajongói között. Valószínüleg azért nem, mert azokat meg sem hallgatták, ezt a (részben) saját neve alatt megjelenő anyagot viszont lehet, hogy valami tipikus rockénekes-szólólemeznek képzelték, ahol a pacsirta elengedi magát, és dallam dallam hátán röpköd. Hát nem. Itt balták röpködnek.

                 

Akinek viszont volt fogalma arról, hogy mikben utazik Anselmo, az maximum azon lepődhet meg, hogy a Down évek óta tartó aktív tespedése, és egyáltalán, az ember szemmel látható belassultsága és leépültsége ellenére mennyire eleven és szórakoztató ez a lemez. Meg azon, hogy mennyire panterás! Csak persze kicsit más értelemben, mint ahogy azt a Pantera-rajongók többsége elképzeli. A Pantera legdurvább riffjeinek (halld: The Great Southern Trendkill) közeli rokonai vannak itt összesűrítve egy negyven perces szaggatott, tördelt, feloldások nélküli dühkitöréssé. Bár helyenként érdekes dallamok, hangulatos zajongások is színezik a riffáradatot, nagyratörő célok nincsenek. Túl nagy adag nihilizmus és öngyűlölet van benne ahhoz, hogy igazán komolyan vegye magát és gyűlöletét Anselmo, meg részben van némi pszichodrámás, terápiás érzete is az anyagnak, de ez azért még nem Anselmo St. Anger-je, még ha vannak is párhuzamok. Egyszerűen túl jó a zene ahhoz és egyben is van. Eddig is lehetett tudni, hogy Anselmo a dalszerzésből aktívan kivette a részét a Panterában, de ennek az anyagnak az alapján én úgy gondolom, hogy minimum a riffek felét - ha ugyan esetenként nem még nagyobb részét - ő hozhatta. A hangulat és az összkép azért elég más itt. Van benne a szokásos New Orleans-i 100% feletti páratartalmú pince-sludge/doomcoreból, de helyenként (pl. Bedroom Destroyer, Irrelevant Walls And Computer Screens) olyan érzésem van, mintha Kurt Ballou jammelne Steve Asheimmel.

Így, hogy a Converge most nem adott ki lemezt, a 2013-as év legjobb örjöngése kategóriában csakis a The Dillinger Escape Plan albuma lehet riválisa, de az én szívem a Walk Through Exits Only irányába húz.


8.5/10

a’ ördög