Bő kétéves „álmom” vált valóra július 20-án, amikor láthattam végre élőben is a Jex Thoth-ot. Azért használok idézőjelet, mert egyrészt ez inkább cél volt, mint álom, másfelől meg inkább Budapesten szerettem volna látni őket, mint Bécsben. A közönség összlétszáma szerintem nem volt több, mint itthon lehetett volna, 70-100 fő között mozgott. Előzenekar nem volt, 8 után nem sokkal színpadra lépett az öttagú banda. Billentyűs nem jött velük, és Jessica, azaz a banda nevét adó Jex kivételével csupa idegen arc állt a színpadon. Persze az, hogy számomra idegenek voltak, nem feltétlenül azért volt, mert mindannyian új tagok (ezt csak a filippinó-jellegű basszerről merem kijelenteni), hanem azért, mert a zenekar, vagyis Jex nem nagyon tulajdonít jelentőséget annak, hogy ki van a bandá(já)ban. Itt egyértelműen ő az attrakció a zene mellett.



Ezzel el is jutottunk a koncert kulcskérdésének közelébe. Van-e olyan jó zenekar a Jex Thoth, mint amennyire jó frontember, jó énekes, jó előadó, és – bocsánat, de - jó nő Jex Thoth? Én a részemről utálom, sőt hányingert kapok a zenésznőkre való nyáladzástól, egyszerűen férfiatlan dolog összemosni két egymástól teljesen független dolgot, mint a nemiség és a zene. A Jex Thothban viszont benne van, hogy Jessica él a nőisége adta előnyökkel, él a jó előadói adottságaival, mindennel, és vissza is él velük, legalábbis egy picit. Ha már a nőiségre hegyeztem ki a dolgot, el kell ismerni, hogy a helyzetbe van kódolva a dolog, tehát, kiáll egy szép nő egy többnyire férfiakból álló közönség elé, vonaglik egy kicsit, a koncert egy pontján látványosan eldobja palástját, a ráadás előtt pedig megkérdezi a szám címét (Warrior Woman) bekiabáló rockerfiú nevét (Erik, ráadásul, mi más?), és figyelmezteti, hogy készüljön ("Now get ready, Erik!"). Persze, röhögtem ezen a többiekkel együtt, nem is kínomban, de valahol mégis.

Ettől a témától élesen nem különül el az előadói, színészi oldal: hiba nem volt a kiállásában, mozdulataiban, a számok tolmácsolásában, a lightos piromán akcióban és a hasonló enyhén hatásvadász megnyilvánulásokban, de a youtube alapján már mindent tudtam, semmilyen meglepetés nem ért. Az pedig azért soha nem árt, ha már élő zenéről van szó - persze az is lehet, hogy aznap épp kevésbé voltak hangulatban, sőt, az sem kizárható, hogy én voltam kielégíthetetlen a bevezetőben említett hosszas várakozás után.

Ami pedig az énekesi adottságaival való visszaélést illeti, és valószínüleg ez a legfontosabb: az nem derült ki a Jex Thothról, hogy afféle rossz kamuzene lenne, amit egy jó énekes ad el lemezen, de azért aránytalanul fontos elem az ének. Ugyanakkor, ha már ez a helyzet, akkor az nem mellékes – bár ez a youtube alapján szintén nem volt meglepetés –, hogy Jex tökéletesen hozta a lemez szintjét.

A Totem EP Tautijával nyitottak, jól esett ez a morcosabb, doomosabb szerzemény is, de nem mondhatnám azt sem, hogy a nagylemez slágeres dalai ne működtek volna. Kicsit inkább túl könnyen működtek. Az Equinox Suite-et mellőzték, a Witnesst egy saját dal és a Slapp Happy feldolgozás idézte fel, ezek is jók voltak, utóbbi különösen. A koncert tetőpontja számomra viszont teljesen egyértelműen a másik feldolgozás volt, a Bobb Trimble-féle When the Raven Calls. Ez a dal eredeti formájában is egy misztikus erejű felvétel, a Jex meg úgy dolgozta át, hogy ez az erő megmaradt benne, csak más színezetet kapott, magyarán úgy, ahogy feldolgozni kell és érdemes. Annak ellenére, hogy az eredetiben nincs kifejezett riffelés, itt nagyon markáns a gitárjáték is. Ez egyébként a Jex Thoth összes szerzeményére igaz, hogy jó benne a tényleges metalgitározás is, csak van ahol azért kicsit kevés szerep jut ennek az énekdallamok kísérete és a hangulatkeltő színezés mellett. Emiatt azt hiszem, a tartósság próbáját kevésbé állja ki a Jex Thoth zenéje, mint gondoltam. Őszintén kiváncsi vagyok, hogy a Jex Thoth-tal nagyon sok hasonlóságot felmutató, de pont gitározósabb és kevésbé slágeres Blood Ceremony élő teljesítménye hogyan viszonyul majd ehhez a koncerthez.

Ha nem lettek volna elvárásaim, sem valószínű, hogy azt mondom, zseniális volt ez a koncert, de az azért így sem túlzás, hogy láttam egy jó bandát, jó helyen, jó műsorral. Ha Budapestre mégis eltalának valamikor, szívesen megnézem őket. És talán egy billentyűs szerepeltetése sem biztos, hogy ártana legközelebb, ha már a lemezen is bőven nagyobb a szerepe, mint hogy színezzen. Ezzel kapcsolatban tényleg csak egy újabb fellépés alkalmával fogunk bizonyosságot szerezni. 

a' ördög

képek: getintotheflame@freemail.hu