Június 11-én szombaton, 43 éves korában szívinfarktusban elhunyt Seth Putnam, az Anal Cunt frontembere. A "zenekar" egyáltalán nem zenéjével, mintsem szövegeivel és dalcímeivel vált a '90-es évek metal undergroundjának hírhedt csapatává. Seth Putnam munkásságának lényege a politikai korrektség antitézisének megteremtése volt: nem, hogy nem nem tisztelt senkit és semmit - ez amúgy sem igaz, mert pl. a Village People-t istenítette - hanem kifejezetten a különböző hátrányos helyzetű csoportokat és személyeket támadta, meg úgy általában véve mindenkit, aki nem volt szimpatikus, Eric Claptontól Chris Barnes-ig. Hogy mindez mennyire volt szellemes, arról megoszlanak a vélemények, annyi bizonyos: fogalommá vált az Anal Cunt.

Több éves kihagyás után egyébként épp tavaly tért vissza a "zenekar", előzőleg ugyanis Putnam hosszabb időn át kómában feküdt drog/gyógyszertúladagolás miatt (az első hírek szerint gyógyszertúladagolást szenvedett, elképzelhető, hogy csak az imidzs okán változtatta drogtúladagolássá történetét).

Pusztulásával a rockzene és az underground semmivel sem lesz kevesebb, a nyugati civilizáció viszont elveszítette értékválságának legerősebb élő szimbólumát G.G. Allin óta.

 

Youtube-videó helyett:

Anal Cunt - Hitler was a Sensitive Man

hitler was a sensitive man
hitler was a sensitive man
hitler was a sensitive man
hitler was a sensitive man

he went to art school when he was younger
he wanted to be a painter
hitler was a vegetarian
he was also a non smoker

hitler was a sensitive man
hitler was a sensitive man
hitler was a sensitive man
hitler was a sensitive man

he hired gay and handicapped officers
he was concerned about overpopulation
if hitler was alive today
he'd listened to the cure, the smiths, and depeche mode

hitler was a sensitive man
hitler was a sensitive man
hitler was a sensitive man
hitler was a sensitive man