Bár jócskán megkésve készült el ez az ismertető, de az értékéből azóta semmit nem vesztett Forest Silence legutóbbi kiadványa mellett bűn lett volna szó nélkül elmennem, jobb alkalmat viszont nem is találhattam volna a bemutatóra. A szombathelyi Winter szólómunkássága nem meglepő módon a már védjegynek számító téli világ szinte tökéletes zenei aláfestése, akár ha a The Third Winter vagy a Winter Circle anyagokról beszélünk, melyek az évszaknak megfelelő jeges, fagyos hangulatú ambient muzsikát rejtettek. Kevés azonban ez az egyszerű megállapítás ahhoz a szinte kézzel fogható élményhez képest, amit valójában Winter nyújt, minden pillanatában kifejező művekről van szó, melyek hűvös víziói megbízható vezetőnek mutatkoznak a legtöbb ember által gyűlölt téli évszakban. A téma bármennyire is parlagon hever, ezekbe a nyugodt harmóniákba öltöztetni még talán senkinek sem sikerült. Nyugodt, mert hallgatva a zenét a makulátlan szépség sziluettjei sejlenek fel, magabiztos és érinthetetlen.


A The Eternal Winter a következő lépés, nem szakít az eddigi tradíciókkal, viszont az elektromos gitár, és a dobok használata miatt már egy, az előzőre építkező, mégis más stílus. Black metalról van szó. Ami eddig hideg, csípős volt, az ebben az esetben embertelenül zorddá változott. Talán megbocsájthatatlan az összehasonlítás, de a feminim jegyek erős maszkulin karakterré váltak. A lágy hangokat egyszerű, markáns, zord gitárjáték teszi kíméletlenül dermesztővé. Orkánként süvít a kezdés, kitölti a körülöttünk lévő teret, az eddig visszhangzó, majdhogynem üres, egyhangú fehér csillogó tájat rosszindulatú fellegek kavarják fel.

A 2. tétel folytatja a megkezdett utat, itt már néhány lélegzetvételnyi ideig körbepillanthatunk, hogy érzékelhessük végtelenségét, nagyszerűségét és magányát a felkavart vidéknek. Kietlen, embertől távol álló, reménytelen fagysivatag. Néhol a Satyricon első lemezét idézik a tételek hangulatban és zenei megoldásokban. A tempó ritkán változik, akkor sem dupláznak, a hatás nem a szélsőséges hangszerhasználatban keresendő. Winter orgánuma irigylésre méltóan jellegzetes, hiteles, csak a legjobbak szólalnak meg így.

Igen, többes számban beszéltem, ez alkalommal Winter-nek régi harcostársa, Nagy András volt a jobbkeze, aki a gitár feljátszásáért felelt.

A 3. és egyben befejező szám a régi munkák mellé helyezhető, a farkasok vonyításától és a kedélyvilág hőfokától eltekintve békességet, megnyugvást sugároz. A konga, az akusztikus és basszusgitár használata maradéktalanul illeszkedik a koncepcióhoz és az eszményi lezáráshoz.

Az anyag kiválósága a mély és tiszta érzések puritán, görcsmentes előadásában keresendő.

10/10

rtp