Túlzott frissességgel nem vádolható kiadvány a Black Future, de a késésre persze van magyarázat, mint mindig. A Voivod és a Coroner két különösen nagy kedvencem, ezekhez a bandákhoz szokás hasonlítani a Vektort, és miután még a tavalyi megjelenéskor végigpörgettem egyszer a művüket, mely egyébként a második anyaguk, erőteljesen hiányoltam belőle azokat a csavarokat, ízeket, és egyebeket, amik miatt említett előadók igazán jelentősek a számomra. A Voivod még csak-csak jelen van, bár inkább csak az imázsban és a sci-fi tematikában, de a Coroner zenészei némely megoldásaik miatt már tényleg ufonautáknak tűnhetnének Vektorékkal összehasonlítva.

A Black Future 68 percének nagyobbik részében folyamatosan dörög a lábgép, és folyamatosan zakatol a ritmusgitár is, persze elég sűrűn váltva a témákat, amik önmagukban is elég sűrűk. Viszont a fenti esetekben azért a műfaji megjelölésként használt „progresszivitásnál” többről van szó, az itt leírtak meg épp a műfaj definícióit merítik ki. De itt jön a meglepő fordulat: bármennyire is utálatos a progresszív metal, a Vektorban mégis pont ez a legjobb, mert míg a legtöbb aktuális retro-thrash brigád totálisan egyforma, pótolható és helyettesíthető, addig a Vektor legalább ezzel ki tud emelkedni. Nem mondom, hogy elképesztően markáns a stílusuk, de legalább a rengeteg fogós, dallamos szóló, meg ezek nívós motívum-kezelése (nem összevissza vannak a dallamok, kötődnek egymáshoz, meg a riffekhez) érdekessé teszi a őket. Mert az kétségtelen, hogy nyáladzós borzalmasságuk, és hiú zenészparádézásuk ellenére az olyan bandák, mint a Dream Theater rendelkeznek a zeneiségnek ezekkel a jellemzőivel, a Vektor pedig az érzelgősséget nagymértékben mellőzi, a villantásokat pedig bájos őszinteséggel adja elő és a dalszerzésnek – de legalábbis a zúzásnak – alárendeli. A matematika nyelvén a Vektor sikerének a kulcsa tehát a következő: negatív tényezővel (retro thrash) beszorozva negatív tényező (progresszív metal) = pozitív eredmény.

       

Na és akkor viszont jöjjön még néhány művelet, kivonás és hozzáadás, hogy megkapjuk a végeredményt. A lemezt nyitó címadó nem tartozik az izgalmasabb dalok közé, de jó riffekben nem szenved hiányt, a végére felpörög, pár részt ki lehetett volna hagyni belőle. Az Oblivion még jobb, az igazi sláger viszont a Destroying the Cosmos, és nem a címe miatt, komolyan. 6 perc 47 másodperc hosszúságú, de 3-4 percnek sem tűnik, a végére rakott gitárszóló-orgia után mindenkinek meg kell nyalnia a tíz ujját, aki valaha metalosnak gondolta magát. Bár a felsorolt hatások tekintélyes listáján nem szerepel, a Mick Barr (Orthrelm, Krallice) féle gitározási stílus is jelen van (nagyon gyors, tiszta, monoton pengetés általában félhang-lépésekkel). A dal végére úgy felpörög a zene, hogy a dob már konkrétan black metal, ráadásul a vokálok kicsit Dani Filthet idézik egyébként is - az ő röhejességét szerencsésen mellőzve.

Mindez pozitívum (tehát hozzáadás) de nem szabad elmenni a lopkodások megléte mellett. Számtalan ismerős motívum, riff, téma, törmelék akad az ember útjába az egyébként is túlzásnak tűnő 68 perc során. A 10 perces Forests of Legendben talán Queensryche is akad, a záró Accelerating Universe-ben pedig Metallicát nyúlnak, ami szerintem eléggé ciki egy underground retro thrash bandától. A Rust in Peace korszakos Megadeth is jó fogódzó a Vektorral kapcsolatban, és ez elvileg pozitívum is lehetne, hiszen annál energikusabb zenét nem nagyon lehet elképzelni, ám aki mélységet és tartós súlyt is keres a metalban, annak azért Mustaine-ék nem tartoznak a legnagyobb kedvencei közé, és mélység, az mi tagadás, itt sincs sok.

A végkövetkeztetésem mégis az, hogy jó, hogy végre valami más, végre valami izgalmas(abb), végre valami, ami szórakoztat – egy olyan műfajban, ahol a ’80-as évek mennyiségének mondjuk 1000-5000%-a van jelen, értékeinek pedig 5-10%-a, ez is valami. Hogy aztán mi lesz velük egy lemezzel később, azt nem tudom. A Black Future viszont nem csak rövid, de kicsivel hosszabb távon is működik, elég legyen ennyi támpont az anyag beszerzéséhez, a többit majd eldönti az idő. Élőben azért – biztos, ami biztos - inkább előbb nézném meg őket, mint utóbb.

7,5/10

a’ ördög

myspace.com/vektor