A Celtic Frost Monotheist címmel megszült visszatérő lemeze úgy sikerült minden idők egyik legjobb visszatérő lemezének, hogy igazából annyira nagyon nem is hasonlított a régi anyagokhoz. Talán pont ezért lett jó, mindenesetre sem az egyszerű dalszerkezetek, sem a '80-as évekre tipikusan jellemző egyszerűbb thrashes riffelés nem dominált. A súly, a doomos beütés megmaradt, de igazából jóval szúrósabb és kifejtősebb lett a zene, Tom G. Warriornak a nagy öregek közül egyedüliként leesett, hogy a sátáni hangulat megteremtéséhez ma már más eszközökre van szükség.

Egyfelől tehát innovatív volt, ugyanakkor másfelől meg az "új" eszköztár ténylegesen nem volt új: olyan eszközöket használt fel, amiket a Celtic Frost utáni 15 évben mások fejlesztettek ki, valamint beemelt néhány külső hatást is, amivel már a kísérletezős Into the Pandemoniumon, valamint a Celtic Frost utáni Apollyon Sunban is próbálkozott (inkább kevesebb, mint több sikerrel). Gondolok itt a női énekes, darkos, gótos hatásokra. Itt most ezutóbbi meglehetősen kevéssé van jelen, amúgy viszont a Monotheist egyenes folytatásáról van szó. Mindezt összegezve, a névváltásos/feloszlásos/anyázásos sztorit pedig mellőzve, leszögezheti bárki: ez nem egy apokrif Celtic Frost lemez. Ez a második Triptykon, csak az első Celtic Frost néven jelent meg.

Tehát, stíluskalandozások ezúttal nincsenek, és amúgy is meglehetősen egyívásúak lettek a lemez szerzeményei, hetvenakárhány percen keresztül  a kizárólag ritmus- és fekvésváltásokra korlátozó, egészen, mondhatni Soulfly-szinten primitív és minimalista, disszonáns riffelés van főszerepben. Monomániás zenét is lehet persze jól csinálni, és nem is csinálják rosszul, de hogy iszonyat nehéz egészben végignyomni ezt a lemezt, mert kibaszott unalmas tud lenni, az is biztos. Warrior tudja mit lehet kezdeni a gitárral, és pláne tudja, hogyan kell rothadó/döglődő/vonszoló hatást kelteni, a ritmusszekció viszont - akár a Monotheistnél - sótlan, és az elnyújtott dalszerkezetek sem egy monumentális beteljesedést szolgálnak, hanem csak a kárhozatot nyújtják tovább, meglehetősen öncélúan. (A kivételekről lejjebb bővebben.)  A Celtic Frost persze egy kanonizált nagyágyú, szóval a Triptykont nem csak a black / death / doom metal underground fogja erőltetni magának, így sokaknak fog kellemetlen pillanatokat okozni, sokan fogják beírni különböző fórumokra, hogy "hú, hát ez egy gecikemény és -súlyos és -sötét lemez", hogy utána elégedetten és megkönnyebbülten tegyék félre azt meghatározatlan, de bizonyosan hosszú időre.



Tulajdonképpen ezzel sincsen baj, mert igazak is a jelzők. Nem fogom leírni, hogy megnyílik a pokol, meg előmásznak az Ősök, de itt a borító, beszél ez a kritikus helyett is (H.R. Giger Vlad Tepes című akrilja 1978-ból) és a lemez azért nem méltatlan hozzá: működik a maga módján a hatásvadászat. Paradox módon a két leghosszabb dalt kell kiemelnem, a nyitó Goetia újra és újra lecsapó hullámaival igazán elsöprő, a megkomponáltabb, dallamokkal is operáló gitárjáték is kifizetődő. Nagyjából ugyanezért, tehát a zeneibb elemek használata, és a máshonnan hiányzó megkomponáltság miatt lesz a 19 perces The Prolonging is egyértelmű siker. A Thousand Lies más eszközzel próbálja változatosabbá tenni a fapados alapriffek áradatát, rég hallott, egészen gyors tempókra helyezi a hangsúlyt, annyira nem nagy durranás, cserébe legalább szórakoztató. Van még My Pain címmel egy nőiénekes nemmetal dal, melyet nyugodt szívvel ajánlok azoknak, akik 2010-ben is felfokozott érzelmeket tud okozni egy "érzéki" női hang némi pittyegéssel. Nekem a '87-es Into the Pandemonium hasonló jellegű részei is májerkedésnek tűnnek, mindenesetre maga a pittyegés hangulatos. A többi számról viszont nem jut eszembe sok minden.

Akárcsak elődje, kiváló pillanatai ellenére az Eperistera Daimones is "csak" egy szimplán jó lemez, nem több annál. Szülőatyjától elfüggetlenítve aligha kapna annyi elismerést, amennyit kap, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemli meg azt. Inkább arról van szó, hogy mások is megérdemelnének ennyit. Vagy többet, azt ugyanis nem lehet elhallgatni, hogy sablonos megoldásai miatt csak azoknál lenne ideális a lemez hatása, akik most hallanak először súlyosabb, pejoratív felhang nélküli értelemben modernebb, extrém metal zenét.

7.5/10

a’ ördög

myspace.com/triptykonofficial