Ami "nagyban" az Ulver története, az "kicsiben" a Sólstafiré. Kultikus ismeretségben eltöltött hosszú évek, majd zenei irányváltás és koncertezés, Budapesten is. A különbség az, hogy az Ulverrel nem fogunk interjút csinálni, a Sólstafirral viszont csináltunk.
Miért nem játszottatok Európában létezésetek első 15 évében?
Nem igazán játszottunk élőben ’99-ig egyáltalán. Onnantól kezdve Izlandon már fellépegettünk, és tervbe volt véve egy németországi turné is, de a kiadó tönkrement, ezért ez nem valósulhatott meg. Azóta folyamatosan téma volt a turnézás, de mostanáig kellett várni a megvalósulásra. Tulajdonképpen ennek örülök is, ha 2003-ban jutottunk volna el a turnézásig, minden szar lett volna: buktunk volna egy rakás pénzt, szar helyeken léptünk volna fel, stb. Most viszont van egy jó lemezünk, amit szeretnek is az emberek, és hát tudod… Most jött el az ideje.
Szerinted hogyan alakultak volna a dolgok, ha már az első lemezeteket is a Spikefarm adta volna ki? Sikeres lett volna?
Hát, teljesen más az a zene, mint a mostani, noha még mindig szeretjük azokat a dalokat is. Fogalmam sincs, erre még nem is gondoltam soha így ebben a formában, talán ki sem adná a Spikefarm, annyira más, a kiadó is egészen más volt.
Ahogy mondtad, mindenféle problémáitok voltak a kiadókkal, turnékkal. Mit gondolsz, ha gördülékenyebben mentek volna a dolgok, több anyagot adtatok volna ki?
Ez nem hiszem, hogy a kiadókon múlott volna. Talán csináltunk volna még egy lemezt, de hát… Most 2009 októbere van, ezt a mostani lemezt pedig 2007 decemberében vettük fel. Két évbe telt, míg befejeztük, 8 hónapot késett csak a masterelés, és most vagyunk itt, két év után, és turnézunk a lemezzel. Egy csomó dolog történt, egy csomó dolog meg nem történt meg. Az első nagylemezünk 2000-ben készült el, és csak 2002-ben jelent meg, a második lemezre pedig 2005-ig kellett várni, tehát majdnem öt évet, ez egy nagyon hülye dolog. De hát az az igazság, hogy lassan dolgozunk. Csinálhatnánk azt is, hogy maholnap nekivágunk egy lemeznek, és két hónap múlva kiadjuk, de nem hinném, hogy jól sikerülne. Soha nem veszünk fel, vagy játszunk élőben egyetlen dalt sem, amíg azt nem gondoljuk, hogy az a legjobb dal az egész világon! Eléggé gáz, hogy sok metal zenekar úgy áll a dologhoz, hogy felvesznek valamit, odaadják a kiadónak, és mondják, hogy „tessék, adjátok ki, aztán meglátjuk, tetszik-e az embereknek”. Én ilyet sosem tennék. Nálunk ez úgy van, hogy ha a srácokkal egyetértésben arra a véleményre jutunk, hogy na ez egy kibaszott jó dal, csak akkor vesszük fel és próbáljuk meg kiadni.
Régi dalokat viszont mégsem vesztek elő a koncertjeiteken…
Tévedés! Tegnap Csehországban léptünk fel, és eljátszottuk az 1996-os keltezésű Til Valhallart a bemutatkozó kislemezünkről. Úgyhogy ez nem igaz. Noha általában nem teszünk ilyet. De általában azt sem hiszem, az embereket érdeklik a régi szarjaink. Van egy-egy, de ha mondjuk 200 fő a közönség, annak a 90%-a az új dalokra kíváncsi. Azt hiszem, ez egy jó dolog. Az összes régi zenekarnak muszáj játszani a régi dalait is. A mi közönségünk viszont az új szarokra kíváncsi. Tegnap sem hiszem, hogy öt embernél többen lettek volna azok, akik ismerték ezt a dalt. Én örülök ennek. Nincs rajtunk külső nyomás, azt játszunk, amit mi akarunk.
Én gondolkoztam rajta, hogy kiabálok pár régi dalcímet, majd legközelebb talán sort is kerítek rá. Az utolsó dalotokat a lemeztől eltérő formában adtátok elő, ez teljesen improvizált volt, vagy van egy standard élő változat belőle?
A Ritual of Fire élőben általában olyan 25 perc körüli szokott lenni, és mindig más egy kicsit. A bevezetésben improvizálunk, aztán a fő rész olyan, mint az albumon, aztán leteszem a gitárt, énekeltetem a közönséget, próbálom élvezetessé tenni a dolgot. A befejezés mindig másmilyen. Ezt szeretem, szeretek létrehozni valamit csak egy rövid időre. Ez az élő kreativitás. Nem szeretem a mechanikus zenekarokat. Csak bekapcsolják a motort, és mennek végig a dalokon.
Most, hogy először turnéztok külföldön, mik a benyomásaitok, mik a különbségek? Mennyiben más a közönség?
A legérdekesebb dolog az volt, hogy játszottunk egy dalt, aminek a szövege izlandi nyelvű. Otthon ismerik a szövegét, együtt éneklik velünk, amikor fiatal lányok is együtt éneklik velünk, az nagyon menő, különleges érzés. Pár nappal ezelőtt Stuttgartban játszottunk, és az első sorban állt egy pár lány, sírva énekeltek, ráadásul izlandiul! Nem is tudtam, mit gondoljak, csak ledöbbentem: „Mi az fasz, sírnak?? Mit lehet ezzel kezdeni?” És ráadásul mondom, izlandiul énekeltek! Na ez valami különös volt, roppant fura volt ezt látni. Amúgy természetesen a legjobb közönség a német, hisz Németország a metal fő piaca. Franciaországban, Csehországban, vagy itt, Magyarországon nem volt túlzottan jó a közönség, annyira nem ismernek minket, de hát azért vagyunk itt, hogy ezen változtassunk. Bízom benne, hogy megnyerünk magunknak pár embert, és a legközelebb is eljönnek. Ez még csak az első alkalom volt. Remélhetőleg legközelebb jobban meg tudom válaszolni ezt a kérdést. Ha tényleg sikerült a megfelelő hangot megütnünk, és tetszettünk nekik, újra eljönnek.
Úgy tűnik számomra, hogy eléggé más a viselkedésed a színpadon, mint azon kívül. Természetes a színpadi viselkedésed vagy szándékolt, esetleg teszel érte valamit?
Hát a százalékarányokat nem fogom megmondani neked, mindenesetre, ha megszólal az intró, a színpadi ruháim felkerültek rám, füst borítja el a színpadot, minden készen áll, és elektromosság telíti meg a levegőt, mindig libabőrös leszek. Mindig ideges vagyok. De ha már fent vagyunk a színpadon, akkor minden okés lesz, otthon érzem magamat. És ahogy azt már mondtam, csak olyan dalokat játszunk, amiket tényleg szeretünk, szóval ez az egész tényleg nagyon jó érzés, főleg egy olyan menő helyen, mint amilyen ez. És miközben a színpadon vagy, olyan, mintha önmagad szelleme lennél, hiszen bármit megtehetsz, amit csak akarsz. És a zenélés nem az egyedüli dolog. headbangelhetsz, felmászhatsz ide-oda, a közönségnek pedig mondhatsz, amit csak akarsz – persze okosnak kell lenned, hülyeségeket nem mondhatsz. Szóval az egész olyan, mint valamiféle drog. Amúgy 1-2 sör belefér, de soha nem vagyok részeg a színpadon.
Ez a zenekar többi tagjára is igaz?
Jópár évvel ezelőtt gyakran részegen koncerteztünk, de nagyon szarok voltunk, úgyhogy elhatároztuk, hogy ilyen többet nem lesz, és azóta nem is volt. Úgyis a zene a legjobb drog, amit csak kaphatsz. Persze inni, miközben a színpadon vagy és be vagy gerjedve a zenére, az jó móka. Egyszer Hollandiában egy egész üveg Jack Daniels-t megittam a színpadon, és mire az utolsó dal következett, már rendesen kész voltam, de nem volt gáz, a végére már belefért. De gyakran azért ez sem fordul elő.
Visszatérve a különbségekre, mit tudnál mondani az izlandi színtérről és közönségről? Vannak olyan előadók, akikről illene tudnunk?
Úgy érted, a zenekarok között? Van egy Björk nevezetű énekesnő…
Ne legyél már ilyen!
Jó, hát van csomó zenekar, amit érdemes megismerni. Van egy igazán jó stoner zenekar, a Brain Police, aztán van a Momentum nevű banda, és van pár myspace-banda is. Van egy csomó zenekar, de ugyanaz a helyzet velük, mint velünk, nehéz megszabadulni a kötöttségektől, és átugrani Európába, nincs olyan, hogy bérelsz egy kisbuszt, és átugrassz Szlovéniába. Mi vagyunk a legrégebbi metal zenekar Izlandon, úgy értem, voltak előttünk is, de már mind feloszlottak, szóval van egy saját táborunk, és jó koncerteket csinálunk.
Mit gondolsz, az, hogy izlandiak vagytok, mennyiben determinálta a banda sorsának alakulását?
Izlandon nincsenek metal kiadók, és alig vannak klubok. Ez azt jelenti, hogy közönség sincsen nagyon, így a lemezt sem veszik meg sokan. Így hát nem könnyű egy album kiadása, mert nem fogják sokan megvenni sem. Ennek van pozitív oldala is. Bármit csinálhatunk, nincs rajtunk nyomás. 99 előtt a black metal is ismeretlen volt errefelé, szóval szabadon kalandozhattunk. A nyomás hiánya az alkotás és a zene szabadságát jelenti.
Csináltatok egy videót a Love is the Devil című számhoz. Honnan jött ez az ötlet a buzi szerelmespárral?
A dobosunk, Gudmundur vetette fel az ötletet, és mi azonnal ráharaptunk. Nem szeretjük az olyan videókat, ahol valaki mondjuk a hegy tetején gitározik, és köd fed be mindent, meg erősítők látszódnak a háttérben. Úgy gondoltuk, megpróbálkozunk valami mással. Nem volt nagy rákészülés, csak mi négyen csináltuk, meg a filmes barátaink, akik ingyen, szívességből jöttek. Szerintem fasza lett.
És a metalosok reakcióitól nem féltetek?
Leszarom, nem érdekel. Utálom a szűklátókörűséget, én sokféle zenét szeretek egyformán, legyen szó a Darkthrone-ról, a Duran Duranról, a Motörheaedről, az Abbáról vagy a The Missionről. Nem érdekel, ha egy dagadt Nile-pólós amerikai vagy akár hong kong-i tininek nem tetszik a videónk. Nem érdekel az sem, ha egy 16 éves beírja egy fórumra, hogy szar a videónk, mert dagadt buzik vannak benne meztelenül. Egyszerűen nem érdekel.
Van egy érzékelhető amerikai behatás mind a zenétekben, mind a kiállásotokban, mint például a cowboy kalapok. Ez honnan ered? Túl sok Johnny Cash-t hallgatok?
Ez inkább Angliából származik. A brit gothic színtér nagy hatással volt ránk, olyanokra gondolok, mint például a Sisters of Mercy, a The Mission vagy a Fields of the Nephilim.
És a stoner rock hatás a zenében?
Ez pedig inkább a már említett Brain Policenak - akikre súlyos hatással volt a Kyuss - köszönhető. Azt megelőzően, hogy nagyjából 10 évvel ezelőtt velük koncerteztünk, nem hallgattunk stoner zenéket.
Mi a helyzet az I Blódi Og Anda újrakiadásával?
Hamarosan lesz belőle egy remaszterizált újrakiadás.
Elégedetlenek voltatok a hangzással?
Szeretem a dalokat, és nincs is rosszul keverve, összességében azonban mégis valahogy gyengén szól nekem.
És mi a helyzet a Black Death EP-vel? Számomra ez az egyik legjobb anyagotok!
Én is szeretem. Tervbe van véve mind az öt dalnak az újrafelvétele, és szerepelne ezzel együtt néhány újra felvett I Blódi Og Andá-s és Til Valhallaros dal is. Abban nem vagyok biztos, hogy elcsípjük az eredeti felvételek érzésvilágát, de meglátjuk, hogyan sikerül.
Vége.
a' ördög & ANNA
Why didn’t you play live in Europe in the first 15 years of your existence?
We didn’t really become a live band until ’99. After that we played some gigs in Iceland and we were supposed to go on tour, a German tour in 2002, but that got fucked up, the label went bankrupt, so that didn’t happen. There have been tours always coming up, but they haven’t realized until now. In a way I’m glad about that, because if we had been going on a tour in 2003, everything would have been crappy... losing money, playing in shitty clubs. Now we have a good album, people like it, and you know... Now I just think it’s the right time right now.
What if your first album had also been released by Spikefarm? Would it have been as successful as the recent albums are?
Well, it’s totally different music, we are still into the music from the first album or the new ones, even though it’s totally different music. It’s a totally different label, I never thought about it that way… I don’t even think that Spikefarm would release the first album.
As you said, there was a lot of trouble with labels, tours and so on. Do you think that if things would have gone smoother, you would have released more albums?
I don’t think it was a matter of labels. Maybe we would have done another album, but well... It’s October 2009 right now, we recorded this album in December 2007. It took two years to finish it, there was an eight months delay for the mastering, and here we are almost two years later touring the album. So many things happened, and so many things did not happen. The first full-length album we started in 2000, and it came out in 2002. That’s really stupid. The next one didn’t come out until 2005, 5 years later. But we work slowly. We could go tomorrow and just write an album and release it in two months, but I don’t think it would be good. We never play a song live or record it unless we think it’s the best song in the world! I think it really sucks that some metal bands say to the label, here you go, here is the record, release it. And let’s see if people like it. I wouldn’t do it. If I and the guys as well think that we got an awesome fucking song, then we go and release it.
You don’t play any really old songs live. Why is that?
That’s wrong! Yesterday we played the Czech Republic and we played a song from 1996, Til Valhallar, the title track of our debut EP! So that’s wrong. Normally we don’t do it. But normally I think people don’t want to hear the old shit. There is one and one, but lets say, we have 200 people in the audience, and 90% of them want to hear the stuff from the latest album. I think it’s something good. All the big bands have to play the old stuff. Our audience wants to hear the new shit. Even yesterday, when we played the old stuff, I don’t think that there were more than 5 people who knew this song. I’m glad about that. We can play what we like, we hardly have any requests coming from outside to play the old shit.
Well, I was thinking about screaming some old song titles, maybe next time I will do that. You played your last song in a kind of jammy way, does it have a standard live version in your shows, or is that always totally different?
The last song, Ritual of Fire is almost 25 minutes live, and it is always a bit different. The beginning part has some improvisations, the capital part is like on the album. Then I take my guitar off for a few minutes, get the crowd singing along and have fun. It’s always different, the ending is different. I like it, to create something for a short while of life. So it’s live creativity. I don’t like mechanical bands. They turn on the engines and that’s all.
You play the first time abroad. What are your experiences? What’s the difference? What about the audience?
The funny thing I think is that we played one song that is Icelandic. Back home people know the new album very well. We get people sing along with us, when young girls sing along, that’s very cool, strange. We played a Stuttgart gig last week and five girls in the front row were crying and singing along. I was like “What the fuck? Crying? What can you do about that?” That was strange… and they were singing along, in Icelandic! That’s something special. That’s pretty weird for me to see that. And of course that is the best audience, Germany is the main market for metal. In France, the Czech Republic, here in Hungary the audience is not that great, for us, maybe not as much into us, but here we are trying to change that. So I’m hoping people will come back, that we’ll win anyone over. This is only the first time. I think I will answer this question a lot better the next time, if we manage to pull it better.. If they really like it, people will come back.
It seems to me that you come across very differently on the stage and in private. Is your stage behavior natural or are you doing something for that?
I’m not gonna tell you the percentages of how this goes, but when the intro goes on, I put on my better clothes, smoke comes on the stage, everything is set, it’s electricity in the air, I always get goose bumps. I’m always nervous. But once I come on the stage it’s gone, and I’m good. I feel like home. And, like I said before, because we write the songs that we love, we love the songs and love playing them, especially at a really cool venue like this. And while you play the song on stage, you’re kind of a ghost of yourself, because you can do whatever you want. Playing the song is not the only thing... climb over there, bang your head, and you can say whatever you want to the audience – you got to be clever, of course, you can’t say any bad things. So it’s like a drug. I have a beer or two on stage, but I’m never drunk on stage. ….
That applies to the other members of the band, too?
Yes. Many years ago we played drunk, and were really bad. So we said we don’t play drunk anymore. So we haven’t played drunk for years. Music is the best drug you can get. I mean, I like to drink on stage, if you are so high on the music, and drink, it’s fun. We played this gig once in Holland where I had a bottle of Jack Daniels on stage, and I drank the whole bottle in 45 minutes. By the time the last song came I was totally pissed. It was OK because it was only for the last song, so it was nice. But I don’t do that much.
What can you say about Icelandic music and your home audience? Are there any acts we should know about?
Bandwise? There is a singer called Björk...
Come on, don’t be like that!
Well, there are a lot of bands one should know. There is a really good stoner band called Brain Police, another band called Momentum, and some Myspace bands. Brain Police have been touring Europe. There are so many bands, but it’s like the same thing with us, it’s hard to break all the binds and go to Europe, you can’t just pick up a van, and drive to Slovenia. We are the oldest metal band in Iceland, of course there were bands that started before us, but they all quit. So we have our own audience, and have good gigs.
How do you think the fact that you come from Iceland determines the path of the band?
In Iceland there are hardly any metal labels, and there are only a few clubs, which also means there is not too much audience either. There won’t be too many people buying the album either. That means releasing an album isn’t too easy either, the selling is bad because of the lack of audience. That has a positive side, too. We can do whatever we want, there is no pressure. Before 1999 black metal was not known, so we were free to do whatever we wanted. No pressure means the freedom of music and composing.
You have made a videoclip for the song Love is the Devil. How did the idea come for the gay lovers’ story?
Our drummer Gudmundur came up with the idea, and we thought it’s cool. We are not fans of making videos of us playing somewhere up on a mountain, with fog coming out, big amplifiers in the background. We thought we’d make something different. There is no big props at all, just us, four guys, and the friends of us who were there for free. I think it’s kinda cool, I like it.
And weren’t you afraid of the reactions of the metalheads?
I don’t give a shit. I don’t care about it. I hate this narrow-minded stuff. We like all kinds of music, Darkthrone, Duran Duran, Motörhead or Abba, The Mission... I don’t care if some fat teenager in America or Hong Kong wearing his Nile t-shirt dislikes our video. I couldn’t care less. And if a 16-year-old writes about our video that it sucks ‘cause there’s a naked fat guy in the video... I don’t care.
There is a visible American influence both musically and on your appearance. I mean like the thing with the cowboy-hats. Are you listening too much to Johnny Cash?
That comes rather from England. British Goth music from the 80's had a big effect on us, like Sisters of Mercy, The Mission and Fields of the Nephilim, for example.
What about the stoner rock influence?
I already mentioned the Icelandic band Brain Police – who are heavily influenced by Kyuss – introduced us to that genre, we didn’t listen to stoner rock before gigging with them 10 years ago…
What about a reissue of I Blódi Og Anda?
It will have a remastered re-release in the near future.
Weren’t you satisfied with the sound?
I like the songs, and the mixing is also good, but overall it sounds weak to me.
And what about the Black Death EP? For me that one is the best stuff you’ve ever made.
I like that, too. There is a plan to re-record all the five songs with some songs from I Blódi... and Til Valhallar. I’m not sure it will have the same feeling, but we’ll just try it.
End.
