A Sun Of The Blind projektet aligha lehet elkülöníteni a főzenekar Darkspace-től. Az utóbbi formációban tevékenykedő Zhaaral zenei ötleteinek egy részét a Skullreaderen gyűjtötte össze hasonlóképp, mint társa, Wroth tette azt a sajátjaival a többé-kevésbé szintén sikeres Paysage d’Hiver projektben. A színtéren belül hosszas elhelyezést nem igényel ez az anyag, létrejöttét, "céljait", hatását tekintve teljes mértékben underground kiadvány, ez alól csak a lemez viszonylag könnyen befogadható megszólalása kivétel.
Svájcban kijut az ott élőknek a hideg, a környezet dermesztő hangulata ezúttal is megbélyegzi a lemezt. Ugyan átszűrődik a hűvös légkörön valamiféle melegség, de most sem több, mint amennyit a borító színei közvetítenek. A Darkspace mintha azzal akarna szembesíteni minket, hogy mi, emberi lények milyen apróak és jelentéktelenek vagyunk az univerzum érzékekkel felfoghatatlan nagyságával szemben, a 'Skullreader' egy élet-közelibb, megfoghatóbb hanganyag.
A lemezt hallgatva mintha egy elhagyatott szikladarabon állnánk, várva, hogy az éjszaka csillagképeit felváltsa egy sápadt, tehetetlen fényforrás, valahol távol. Ahogy a nappalnak és az éjnek, a valóságnak és a képzeletnek is megvannak a maguk találkozási pontjai, úgy férnek el egymás mellett, sőt torlódnak össze a melegséget árasztó harmóniák és a zord, sőt ijesztő részek, vagy éppen a csilingelő női hangfoszlányok és a károgó énekhang.
A részletek kiemelkedő fontosságúak, hiszen dalokról a lemezzel kapcsolatban aligha beszélhetünk, sokkal inkább 8-10 perces hangfolyamokról. Zhaaral (és háttérbe húzódó segítői) jó ízléssel vegyítik a különböző sample-eket és effekteket, melyek szavatosságukat jónéhány hallgatás után is megőrzik. A zene hangulatfestő jellegének ellenére az egyszerűség látszata hamis, sok minden történik itt: kísérteties, ugyanakkor kellemes gitárdallamok és zord, monoton hatást keltő riffelés egymásra épülése, ambient-ízek, space rock-os hipnotikusság és hideg pszichedélia, a szintiből előcsalt változatos, sokszor nem emberbarát hangzatok, olykor pedig a sci-fi filmzenéket felelevenítő nagyzenekari hatások. Gyakran mindez szűk időintervallumon belül (lásd ’Fire And Thirst’), ízlésesen kevés vokál kíséretében. A hangképet dobgép által eljátszott, mechanikus, de semmiképpen nem zavaró témák egészítik ki. A részletek így könnyedén egymás mellé kerülnek, ahol - ha nem is látványos, de - félig mindenképp szerves egységet alkotnak. Ennél többet ez az életnek csupán csak a csíráját hordozó univerzum nem is vár el.
Hogyan fogunk emlékezni erre a lemezre évek múlva? A Darkspace-kultusz egy érdekes adalékaként, ami viszont nem kevésbé érdekes, és nem is jobban adalék, mint a Darkspace utóbbi két lemeze. Hallgatás, esetleges borzongás közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem is a világűr hideg igazán - hiszen hőmérséklete valójában csak az anyagnak lehet.
8/10
mj
