Zeena Parkins és Ikue Mori több lemezen szerepeltek már együtt, duóként azonban most debütálnak. Kapcsolódási pontként, ami pályájukat illeti, meg kell említenem a new yorki avantgárd zenei mozgalmat, azon belül is a Tzadik

kiadót, ahol mindketten lemezeket jelentettek meg valamint számos ottani művésszel kollaboráltak. A Phantom Orchardot mégis a Mego

adta ki, aggodalomra azonban semmi ok, hiszen az osztrákok is rengeteg nagyszerű kiadvánnyal jelentkeztek az elmúlt években (Fennesz, Merzbow, Pita...), így megörvendeztetvén a kísérleti zenék kedvelőit.


Most pár keresetlen szó a két hölgy eddigi munkásságáról. A tokiói születésű Ikue Mori 1977-ben költözött New Yorkba, ahol dobosként alapítója volt a DNA nevű no wave bandának, majd a 80-as évek közepén figyelme egyre inkább a dobgépek és az elektronika felé irányult. Azóta 6 lemeze jelent meg saját neve alatt, emellett temérdek különböző felállású projekt albumának felvételén közreműködött, olyan neves zenészek társaságában mint John Zorn, Marc Ribot, vagy Mike Patton. 2001-es Labyrinth című munkáját már teljes egészében egy laptop segítségével rögzítette, nincs ez másként a Phantom Orchard esetében sem.

Zeena Parkins akusztikus és elektromos hárfán játszik, utóbbi hangszernek, valamint a szokatlan játéktechnikáknak, eszközöknek köztudatba emelése is az ő nevéhez köthető. Akárcsak Mori, Parkins is vendégszerepelt jópár lemezen, komponált zenét modern táncelőadásokhoz és feltűnt többek közt Jim O’Rourke, Björk és Yoko Ono oldalán.

A Jezebellel induló utazás kellemesnek ígérkezik, a simogató hárfahangok és Mori háttérben tobzódó digitális textúrái csodásan összefonódnak, a disszonancia egyébként sem jellemző az anyag egészére (de igen, de igen), sőt a „relaxációs”, avagy „meditatív” jelzőkkel való dobálódzás is elnézhető, még ha ezek nem is fedik teljesen a valóságot. Jóval több ez egy lótuszülésben végighallgatható, majd elfeledhető bő negyven percnél. Rétegzett, gondosan megkomponált, mikroszkópikus hangokból felépített mű, két önálló stílussal és elképzelésekkel rendelkező nő jutalomjátéka. Fontosnak tartom kiemelni az alkotók nemét, bár nem vagyok híve az ilyen jellegű megkülönböztetésnek, most mégis, mivel valószínűleg ezeket a hangokat, így, csakis női kezek szőhetik egymáshoz.

Parkins hárfája mellett különböző billentyűs hangszereket is megszólaltat, ezzel is tovább gazdagítva az amúgy sem sivár összképet. Személyes kedvencem a "Ghostlake", melynek Mori „harangjátéka“ keleties ízt kölcsönöz, majd a dalvégi hosszas, kimért hömpölygés valóban egy misztikus tóparti sétát idéz. A "Contraband" című tétel más időpontban és körülmények közt került rögzítésre, ezért kissé elüt a többi szerzeménytől, nem annyira sokdimenziós, ellenben zajosabb és impovizatívabb azoknál. A záró "Blue Noon" pedig maga az éjszaka, az éjszaka zajos csendje és magánya.

Esszenciális lemez a Phantom Orchard, Ikue Mori és Zeena Parkins tehetségének, eddig szerzett tapasztalataiknak összeolvadása. Mesteri egyensúlyozás szerkesztettség és improvizáció közt, védőháló nélkül, szabadon alkotva.

10

ktibi


ikue mori

zeena parkins

mego