A három éve megjelent Perdition Insanabilis-szel az Arkhon Infaustus kétséget kizáróan bebizonyította, hogy  képes lemezről–lemezre kvalitásukban egységes albumokat készíteni, egyben azt is, hogy a lassú, de töretlen előrelépés is az erényeik közé tartozik. A legutóbbi alkalommal nem maradt el az ugyan kissé suta dicséret, és bár a pontszám maximális volt, igazából ezen annyit kell érteni, hogy a maguk műfaján belül hibátlanul teljesítettek. Tessék érteni, nem szeretném felemelni őket az igazán komoly hangvételű előadók mellé, az Arkhon Infaustus elsősorban élveteg és maximálisan brutális metálzene, ennél többet soha nem is képzeltünk bele, mégis éreztette velünk a Phlégeton perzselő lángjait.

Az Orthodoxyn annyira önmaguk sajátosságait tartalmazza, hogy a legutóbbi és a szóban forgó lemez tulajdonképpen egy kétpetéjű ikerpárnak felel meg, és ebből kiindulva a különbségeket fogom taglalni elsősorban. Ha valaki nem ismerné őket, annak csak annyit kell elmondanom, hogy ők annak a fajta hányingerkeltő stíluspárosításnak a kivételes remeke, amit szimplán black-death metalnak neveznek. Főleg a mély hörgés dominál, őrlő, mélyre hangolt gitárok, gyomorhasító riffek, kaotikus dobjáték, mindezt a hisztéria határáig fokozva.

Néhány hallgatás után feltűnik néhány, a mélyből előbukkanó, meglepő dolog. Bár a death metal jelleg még mindig igen erős, de az Orthodoxyn esetében észrevehető, hogy már erősen bomlóban vannak azok a falak, amelyek eddig néhány erősen spirituális beállítottságú franciától – teszem azt a Deathspell Omegától – elválasztották. Ez ugyan nem a tematikában jelenik meg, viszont maga a zene minden eddiginél elkeseredettebb, nem csak a perverziók és a vér látványával szolgál; komor és baljóslatú, akárha a pokol múzeumában tennénk egy örökkévalóságnak tűnő sétát, átélve az emberiség eddigi rémtetteit, a könyörtelenség és szenvedés kőbe és vasba zárt formáit szemlélve. Természetesen a keménykedő hatásfokozás, a végletekre való törekvés és súly emlékeztet minket eredendő hovatartozásukra, amely a lemez körülbelül felét teszi ki, de a Trigrammaton, a When They Have Called, a Magnificat Satanas, és személyes véleményen szerint főleg a La Particule De Dieu fellebbenti a fátylat a földi szentségtelenségek alvilágbéli következményeiről. Utóbb kiemelt dal a már említett Deathspell Omega Si Monumentum Requires Circumspice lemezére is felkerülhetett volna, minőségi és hasonlósági faktorokat egyaránt figyelembe véve.



Erózió, amortizáció, dekadencia, múló, mardosó idő. Ez nem azt jelenti, hogy bárhová is felnőtt volna az Arkhon Infaustus, az ő szintjükről nem kell magasabbra kapaszkodni, csupán képesek lettek az eddigi világukat egy elmélyültebb lelki állapotból lefesteni, hihetőbben kivitelezni egy kicsavart, groteszk univerzumot.

rtp

8/10
 

arkhon-infaustus.com
myspace.com/arkhoninfaustusofficial