A szokásos fejtegetéseket a várakozásokról és az előzményekről most inkább mellőzzük. Ja, csak annyit, hogy az Instinct: Decay nem volt alapmű*, hazudtam a múltkor. Mea culpa.
Az első dal (One of These Nights) lényegében a Black Sabbath Children of the Gravejének zakatolása néhány baljósan felcsendülő hangzattal színezve, majdnem két percen át. Utána következik a címadó Assassins, mely 8 perces hosszával az album egyik központi tétele. Elképesztően kommersz és olcsó, de végső soron kifejezetten rossznak nem mondható dal: a szögletes refrén és a metalcore-osan nemtelen dallamos kiabálás a leginkább problematikus, de rövid-, valamint ritka adagolásban még középtávon is fogyaszthatóvá teszi a már majdnem power metalos témák sodrása és a jól belőtt hangzás.
Nagyjából ugyanez mondható el a riffelésében még kevésbé black metalos Ghosts of Grace-ről is, aztán egy zongorás átkötés (Away from the Light), és a Your True Enemy jön. Végre ugyan gonoszabb gitártémákat kapunk, de ami az eddigi dalokban zavaró volt, az itt már elviselhetetlen, a szótagonkénti tagolással kiabált ének tönkreteszi az egészet:
„Áj vill ne-vör. Bi-tréj mászelf.”
A hatodikként felcsendülő Code Negative soha nem vált át „rendes” dallá, egy kimérten lötyögő akkordleves, telve tökéletesen fogyasztható disszonáns hangzatokkal, melyektől még csak kifejezetten unalmasnak sem nevezhető a szám.
Az Omnivore az a dal, ahol az ex-Nile dobos Tony Laureanonak meg lett engedve, hogy kicsit kiélhesse magát. Durva darálások és tipikusan nachtmystiumos témák túlságosan is nyilvánvaló egyvelege, persze megint rengeteg kommersz disszonanciával és az Instinct: Decayről megismert nyújtott-effektezett gitárhangokkal, melyek az egész albumot átszövik újfent.
Végezetül egy három különálló trackre bontott dal következik, a Seasick, mely a Nachtmystium által kifejlesztett ál-experimentális posztblack popmetal magasiskolája. Megidéztetik Carlos Santana, kapunk szaxofont, és a megintcsak borzalmas éneket leszámítva az egész még csak nem is ízléstelen. Hogy most akkor mi a baj? Semmi az égvilágon. Elkészült az elmúlt 6-7 év black metal invencióinak a Nagy, Igaz és Független Metal Underground számára is értelmezhető, izgalmasnak semmiképp nem nevezhető kivonata. Hurrá.
7/10 (vagy amennyit akartok nullától nyolcig)
a’ ördög
*alapműve egy van a Nachtmystiumnak: az Eulogy IV.
