Leviathan - Wrest szabadlábon

Másfél évvel ezelőtt számoltunk be a Wrestet ért meghökkentő vádakról, melyek körbejárták az underground metal sajtót. A tárgyalásokat most áprilisban tartották, az eredmény pedig jóval kevésbé drámai, mint azt a korábbi hírek alapján sejteni lehetett. Az eredeti 34 pontos vádiratból 28 pontot már az elmúlt hónapokban elvetettek – köztük a tetováló kellékekkel elkövetett nemi erőszakot is - végül pedig kizárólag a családon (esetünkben: párkapcsolaton) belüli súlyos testi sértés vádjában találták bűnösnek a vádlott zenészt. A bűncselekmény háromtól hét évig terjedő büntetéssel súlytható, Wrest két év felfüggesztést kapott, ha ezidő alatt nem követ el semmit, az eddigi 94 rács mögött eltöltött napot leszámítva megússza a börtönt.

Whitehead ügyvédje szerint "a fojtogatást egyetlen tanú vagy fénykép sem bizonyította, így az ítéletet teljes egészében Whitehead ex-barátnőjének sokszor következetlen vallomására alapozták". Wrest zenei élete a tárgyalásokon egyáltalán nem került szóba, az (a fontos kis részlet) ellenben kiderült, hogy ha bármely tetováló kelléket is felhasználtak az állítólagos nemi erőszak során, akkor az nem egy – a képzeletünknek oly kézenfekvő – tetováló tű volt, hanem a képen láthatóhoz hasonló tetoválótintás palackocskák kupakja.

               

kapcsolódó cikkek:

Leviathan - A Silhouette in Splinters (kritika)
Leviathan - Massive Conspiracy Against All Life (kritika)
Lurker of Chalice - Lurker of Chalice (kritika)
Twilight - Twilight (kritika)


2013.05.21.  Budapest, Trafik Klub

Aluk Todolo, Scivias, Lussuria


 

2013.06.07.   Budapest, Trafik Klub

Naam


 

2013.06.21. - 2013.06.22.   Graz, Schwarzlsee

See Rock Festival: Iron Maiden, Slayer, Motörhead, Ghost, stb.


 

2013.07.09.  Budapest, Zöld Pardon

Suicidal Tendencies


 

2013.07.26 - 2013.07.28.  Balatonszemes

Rockbeach Fesztivál: Paradise Lost, Overkill, ?


 

2013.09.24.  Budapest, Gyár

Der Blutharsch, Deutsch Nepal, Jastreb