Temnozor, Heldentod, Ignominious (2010.01.10.)

Budapest, Kék Yuk

A 2000-es évek egyik legfontosabb underground történése az volt, hogy Kelet-Európában - ezalatt most elsősorban a volt Szovjetunió európai tagállamaira gondolok – is létrejött egy művészileg önálló, saját lábain álló színtér, mely kitermelt magából egy olyan elitet, aminek a képviselői a metal történelem szerves részei lesznek majd évek távlatából visszatekintve. Pontosabban, azok szemében lesznek azok, akik el tudnak tekinteni attól a szépséghibától, hogy ezek a zenekarok 90%-ban neonáci nézeteket vallanak.

A Temnozor 1996 óta nyűgözi le az őket ismerő és értékelő közönséget, ami úgy nagyjából az internet elterjedésekor, 2001-2003 között, tehát úgy a második és legjobb Temnozor lemez, a Horizons megjelenésével egyidejűleg nőtt meg jelentősen. Mondhatni, nemzetközileg ismertté ekkor vált a zenekar. Eltelt sok év, a későbbi kiadványok ezt a szintet nem érték el, de ez a különbség élőben annyira nem bizonyult jelentősnek.

Vegyük sorra a történéseket. Az Ignominious meglehetősen tipikus norvég BM (főleg Darkthrone) utánérzés zenekarnak tűnt, és bár minden dalban voltak jó pillanatok, egyelőre(?) valami meggátolja őket abban, hogy igazán erős, vagy pláne, hogy az eredetit megközelítő erejű utánérzés legyenek, úgy, mint a Witchcraft, vagy a néhai Ater Tenebrae. Színpadi kiállásukkal, és zenei felkészültségükkel nem volt gond, de azért több szenvedély kellene a produkció egészébe. Talán a ritmusszekcióra férne rá leginkább az ízesebb játék. Van miből és van is hová fejlődni.

A Heldentod az NSBM vonulat kisszámú magyarországi képviselőjének egyike, és mint számos műfajtársuknál, az ő esetükben is látom a hit erejét, ami ezt a nem túlzottan bonyolult, pont hogy primitív, ösztönös jellegű zenét értékessé teszi. A főzenekarhoz hasonlóan náluk is van némi folkos beütés, népies motívumok a riffekben - ahogy például a Primordial esetében is, áttételesen, konkrét népzenei dallamok beemelése nélkül. A Vorkutával közös splitről ismerős dalokat mind eljátszották, továbbá néhány újat is az idén megjelenő első teljes lemezről, végezetül pedig a Pestistánccá magyarított Pesttanzot az Absurdtól. A közönség visszajelzése igazolta pozitív érzéseimet, noha azt soha nem lehet tudni a szélsőjobboldali zenerajongóknál, hogy mennyi lelkesedés szól a zenének, és mennyi az eszmének.

Heldentodék nem húzták el a dolgokat, 25-30 perc után átengedték a színpadot a főzenekarnak. Ők viszont igen sokáig vacakoltak a hangzással, megvárakoztatták rendesen a közönséget, majd még az új lemez elnyújtott, feszült intróját is benyomták. Eközben teljes sötétben felmásztak a színpadra, majd hirtelen berobbant a Folkstorm of the Azure Nights címadója. Hibátlanul szóltak, a pepecselés ezúttal kifizetődő volt, nem túlzás kijelenteni: erőteljesebben és tisztábban dörrentek meg, mint lemezen. Amitől nagyon féltem, az a képek alapján fura, élőben fura és szimpatikus Ratibor által megszólaltatott fuvola volt, ezt a youtube-videók alapján rendszeresen túlkeverik a hangmérnökök, ami elég gyakori betegség nem metal hangszereket használó metal bandáknál, és a Temnozornál főleg azért – lett volna – idegesítő, mert ez a zene nem ebből él. Leglényege a himnikus magasztosság, a pátosz, ami valósággal árad belőlük, ez bennem mindig a régi Emperort idézi fel, noha itt azért azzal együtt sincsenek annyira komoly témák és kifejezetten bonyolultnak sem nevezhető a zene. Mindenesetre, akárcsak a norvégoknál, itt is a gitároké a főszerep.

                

A másik dolog, amitől szintén féltem, hogy a zenekar túlságosan közel jár már kreativitásának végéhez, amit az új lemez igazol is, de ez a koncertet nem veszélyeztette. Egy szimpla best of-ot nyomtak el, a Horinzonsról volt természetesen a Werewolf, a White Thunder Roars, a Fatherland, az újról is elnyomták a három élvezhető darabot, melyek közül a Sunwheels of Solstice című volt a legemlékezetesebb, ahol az új fő-énekes (Radoslav?) egészen különleges, kántáló jellegű éneket produkál. Sokat egyikőjük sem kommunikált a közönséggel, ő szinte semennyit, de szigorú, a zene által keltett drámai érzésekre összpontosító tekintete egyáltalán nem tanúskodott félénkségről, a maga csendességében is meglehetősen szuggesztív volt. A korábbi lemezeken egyébként nem ő szerepelt, és az angol szövegű dalok eléneklését - gondolom nyelvtudás hiányában - nem is vállalta, így a Fatherland a fuvolás Ratiborra maradt, aki egyáltalán nem vallott szégyent frontemberként sem, a White Thunder Roarst pedig instrumentálisan adták elő. Ahol viszont durva énektémák is voltak, és ez elég sok dalt érintett, ott az egyik gitáros vette elő nyers bömbölését. A nem túlzottan nagyszámú közönség (70-80 fő) elég komoly lelkesedést mutatott, a csápolás végig ment, ízlés szerint ki-ki ököllel, illetve - és ezúttal ők voltak többségben - mellkastól előremeredő, lefordított tenyérrel tisztelgett.

A neonáci vádakat ravaszul hárító zenekar (nem azt mondják, hogy nem azok, hanem hogy a dalokban nincsen politika, és ez még nagyjából ráadásul igaz is) előbbit engedte csak meg magának buzdításként, de utóbbi sem zavarhatta őket túlzottan, láthatólag elégedettek voltak, és privát beszélgetésben elmondták, ez volt az elmúlt időszak legjobb koncertje hangulat szempontjából - noha ennél nagyobb létszámú közönséget reméltek. Még megemlíteném külön a Did-Dup Snop című debütalbumos nótát, mely mindmáig az egyik legerősebb számuk, (lásd a fenti videót). Ha pedig már szóba került a bemutatkozás, nem megyek el a Be Oden Narod Slavensk és a Maslenitza mellett sem, ezek, főleg utóbbi, kilógnak a harcias, pátosszal telt szerzemények sorából: ezek torzított gitáron eltekert népdalok, a Maslenitza pedig ráadásul tényleg egy vásári mulatság érzetű, finntrollos hülyeség. Mindösszesen két perces hosszával azért még belefért a műsorba, amit végül, keretes szerkezetet alkalmazva, a Folkstorm of the Azure Nights ismétlésével zártak.

Összességében kicsit sok volt már a jóból a végére, oké, hogy kell a ráadás a lelkes népnek, és hogy ha már idáig utaztak, mutattak is valamit a pénzükért, de a tízpontosból egy pontot azért levon a koncert elnyújtása. Ezzel együtt, soha rosszabb koncertet! Aki pedig kimaradt, az szerezze be a tavaly áprilisi moszkvai koncert felvételét tartalmazó DVD-t, mely az idei év első napjaiban került kiadásra. A valóidő élményét leszámítva mindent pótolhat, valamint az összes elmondottat leellenőrizheti rajta.

a’ ördög