A michigani Acid Witch annál a Razorback Recordsnál adta ki bemutatkozó nagylemezét, ahol korábban a Crypticus révén felbukkant már egy ígéretes előadó, mely később viszont sajnos csalódást okozott. Az A.W. azonban több mint ígéret, egy évvel albumuk megjelenése után már le lehet szögezni, hogy kapásból maradandó dolgot tettek le az asztalra.
Ez utóbbi jelző az, ami manapság annyira nem magától értetődő. Szinte semmi nem az, aminek látszódik. Gyanús, ami túlságosan vonzó. Az Acid Witch imázsa pedig kétségkívül kurva jól ki van találva, a pszichedelikus death metal jelző is nagyon menő, meg egészében véve a késői hatvanas / korai hetvenes évek horrorfilmjeit idéző billentyűhasználat lassú, rothadt death metallal ötvözése is az. Zavaróan az. Ráadásul slágereket írnak, ha nem is az mindegyik dal a lemezen, de jelentős részük igen. Viszont nem idővel könnyen megunható rágógumi-fajta slágerek ezek, hanem jól kitalált, minőségi dalok, és ez a különbségtétel az, amihez idő is kellett.
Death metal és dalok? Igen, lassú, doomos műfajváltozat ez, leginkább az Autopsy neve kívánkozik ide példaként, van lehetőség a dalszerzés kibontakoztatására, néhány tényleg nyaktörő riff, ügyes elosztásban, kiszínezve az említett szintetizátorral, megfejelve a szokványos, mégis brutális hörgéssel, és kész is. Ne higgyük azonban azt, hogy ezzel az imázzsal, és a horrorszintikkel már meg is vásárolták a vevőiket, végig emlékezetes témákat produkálnak, velős a zene, mind a riffek, mind a gitársirámok és szólók tekintetében. Utóbbiak a korai Paradise Lost horrorisztikus leszármazottainak - mondhatni: Gothic Horrornak - is tekinthetőek. Apropó, jó nyersen szólnak a gitárok, érezhetően nem teljesen profi körülmények között született a felvétel, ám ez néhány szükségtelen hangerő-ingadozást leszámítva inkább erénye a lemeznek.
Egy helyen, méghozzá a legnagyobb sláger Black Witchnél azért ők is csalnak, ugyanis ebből a számból tisztán kihallható a Type O Negative Black No.1 című dalának egyik motívuma. Mégsem lesz igazán rossz a szájíz, jól dolgozták át. Vagy fel. Olyannyira, hogy ezzel a dallal csakis a címadó Witchtanic Hellucinations vetekszik, ahol a sok headbangelésre késztető téma közül a leges-leginkább erős is tanyázik, a monitor előtt ülve sem állja meg az ember, hogy rámozduljon. Természetesen, hány is lehetne, épp 13 track van a lemezen, ebből nem mindegyik önálló dal, intró, átkötés akad, a színvonal nem töretlen, de mélypontok nincsenek, az egyenletesen magas nívóból emelkedik ki az előbb említett két dal.
Hogy mit szeretnék látni a jövőben a zenekartól? Century Media vagy Relapse szerződést nem, turnét, kis klubokban, nagy felhajtás nélkül igen, és persze, ha lehet, további minőségi lemezeket a Razorback Recordsnál, nem feltétlenül holnap, mindegy is, mikor, a lényeg, hogy ne induljanak el a Nachtmystiumizálódás útján.
RSS
